promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alexandra Daddario mellei alig fértek el a szűk, áttetsző ruhájában
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

New Yorkban készültek friss fotók a gyönyörű színésznőről.

Alexandra Daddario 2014-ben A törvény nevében című sorozattal robbant be a köztudatba, és egyből felfigyeltek rá az emberek, ugyanis mindenét ledobta az alkotás egyik legendás jelenetében, és az egész világot elkápráztatta az ellenállhatatlan nőiességével. A következő években olyan filmekben szerepelt, mint például a Törésvonal vagy a Baywatch – mindkettőben Dwayne Johnson mellett láthattuk őt.

Alexandra Daddario azóta is aktívan színészkedik, de elkerülték őt a hatalmas mozisikerek, inkább kisebb, de annál izgalmasabb projekteket kapott. Idén jött ki az új sorozata, a Mayfair Witches, ami az Interjú a vámpírral mögött álló Anne Rice fejéből pattant ki, és ugyan elég vegyes kritikákat kapott, a nézettsége volt olyan jó, hogy berendeljék a folytatását – ennek természetesen nagyon örült a csinos híresség.

A minap New Yorkban járt Alexandra Daddario, ugyanis ő is ott volt egy új TAG Heuer bolt megnyitóján. A világsztár egyenesen ragyogott, ráadásul egész bevállalós ruhát vett fel, ugyanis enyhén áttetsző és szűk volt – szinte csoda, hogy a keblei nem buggyantak ki belőle, hiszen a felvételek alapján nem sok kellett hozzá egy-egy mozdulat után.

Az eseményen ott volt még amúgy többek között A Grace klinika jóképű sztárja, Patrick Dempsey, illetve a Reszkessetek, betörők!-ből ismert Macaulay Culkin öccse, Kieran Culkin is, de egyértelműen a csodálatos Alexandra Daddarióra irányult az emberek figyelme, hiszen feltűnő jelenség volt az elképesztő gyönyörűségével – itt lehet megtekinteni az eseményen készült felvételeket:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás