promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már biztos: ő Avril Lavigne legújabb pasija
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Avril Lavigne Párizsba ment a szerelmével.

Magyarországon is sokak kedvence volt annak idején a pop-punk hercegnője, Avril Lavigne, aki rengeteg slágert tett le az asztalra, és egy generáció meghatározó énekesnője lett. A világsztár még most is aktív, sőt, szinte népszerűbb, mint valaha, hiszen folyamatosan koncertezik, zenél, és különböző előadókkal csinál közös dalokat – amikért általában teljesen odavannak a rajongói.

Avril Lavigne sokáig volt együtt a szintén rocksztár Mod Sunnal, akivel úgy tűnt, hogy nagyon boldogok együtt, hiszen még a lánykérés is megvolt, és állítólag már az esküvőt tervezgették. Nemrég viszont kiderült, hogy szakítottak, és azóta se lehet pontosan tudni, hogy miért – egyedül az biztos, hogy az énekesnőnek máris sikerült tovább lépnie, és már hivatalosan is felvállalta az új pasiját.

Először azt beszélték, hogy csupán barátságról van szó, de miután nyilvánosan csókolóztak, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Avril Lavigne és a híres rapper, Tyga egy párt alkotnak – sőt, a minap még Párizsban is együtt jelentek meg egy eseményen, fogták egymás kezét, ráadásul még össze is öltöztek, hogy ezzel is jelezzék a világnak, hogy ők szerelmesek egymásba.

Itt lehet megnézni a friss felvételeket Avril Lavigne-ről és az új pasijáról, Tygáról, aki a képek alapján stílusra nagyon illik az énekesnőhöz, elég jól mutatnak együtt – ki tudja, lehet, hogy még közös zenét is készítenek majd:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás