promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
III. Károly király most kivételesen kicsit sem örült annak, hogy fotózzák őt
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

III. Károly király elég morcosan néz ki ezeken a friss lesifotókon.

Tavaly szeptemberben az egész világot megrázta, hogy II. Erzsébet királynő 96 éves korában elhunyt. Az egész brit birodalom gyászba borult, a királynő legidősebb fiának, Károlynak pedig a mérhetetlen fájdalom mellett azzal is szembe kellett néznie, hogy neki kell átvennie az uralkodást – végül a hosszas spekulációnak véget vetve úgy döntött, hogy III. Károly királyként fog uralkodni.

Még nem zajlott le III. Károly király koronázási ceremóniája, de máris hatalmas a botrány körülötte, ugyanis hiába hívják fellépni a legnagyobb brit sztárokat, azok folyamatosan nemet mondanak különböző okokra hivatkozva. Úgy tűnik, hogy III. Károly nem élvez akkora támogatást, mint annak idején az édesanyja, szóval ezek alapján az uralkodása sem lesz zökkenőmentes.

III. Károly király mostanában igyekszik rengeteg eseményen ott lenni, mosolyogni, és méltó módon képviselni II. Erzsébet királynő örökségét, illetve a briteket. Szinte minden mozdulatát kamerák veszik, viszont úgy tűnik, hogy annak már nem örül, ha lesifotósok fényképezik őt, hiszen a minap elég morcosnak tűnt, mikor észrevett egyet, mikor éppen templomba ment.

III. Károly királynak mindent meg kell tennie azért, hogy teljesen maga mellé állítsa a briteket, bár szinte esélytelen, hogy valaha is túlszárnyalja II. Erzsébet királynő népszerűségét – itt lehet megnézni a friss lesifotókat III. Károlyról:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás