promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Smink nélkül, teljesen leizzadva is Cindy Crawford a világ egyik legszebb modellje?
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Cindy Crawford egészen meglepő felvételt osztott meg magáról.

Cindy Crawford a világ egyik leghíresebb modellje, ő volt az egyik első manöken, akinek szinte mindenhol láthatták az arcát az emberek, bárhol is jártak. Számtalan címlapon szerepelt, a neve egy időben egyet jelentett a szépséggel, hiszen ha hozzá hasonlítottak valakit, akkor az tuti, hogy gyönyörű volt – Cindy Crawford lánya, Kaia Gerber is örökölte a szépségét, így nem meglepő, hogy belőle is modell lett.

Cindy Crawford jelenleg is aktív, bár már nem annyira, mint fénykorában. Rengetegen tisztelik őt az elért eredményeiért, és persze azért, mert egy korszak szépségideálja volt. Most, 57 évesen is csodálatosan néz ki, hiszen amikor egymás mellé állnak a lányával, sokan azt hiszik, hogy ő nem is Kaia Gerber édesanyja, hanem valójában a pár évvel idősebb nővére – pedig nem így van.

A minap egy szaunából jelentkezett Cindy Crawford, aki elég bátor volt, ugyanis teljesen leizzadva, smink nélkül csinált magáról egy felvételt, ezt pedig nem biztos, hogy bevállalná manapság más modell – bár ahogy várható volt, kapott bőven támadást a kinézete miatt, hiszen valóban egész felismerhetetlenül néz ki, mintha nem is önmaga lenne.

Persze bőven akadtak olyanok is, akik szerint Cindy Crawford így is gyönyörű, és valóban a világ egyik legszebb nőjének számít. Emberfüggő, hogy ki, mit gondol erről, de az biztos, hogy ő is csak egy ember, így nem kell mindig úgy kinéznie, mintha címlapfotózásra menne – íme Cindy Crawford leizzadva, smink nélkül:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás