promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiábrándító fotók készültek a Jóbarátok sztárjáról, így néz ki most Courteney Cox
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Courteney Cox már szinte egyáltalán nem hasonlít a Jóbarátok Monicájára.

Nemcsak Magyarországon, hanem a világ szinte minden részén imádják az emberek a Jóbarátok című sorozatot, ami 1994-től egészen 2004-ig futott gigantikus sikerrel. A mai fejjel is nagyon vicces alkotásban megismerhettük hat barát hétköznapjait, tele humorral, szerelemmel és mókás esetekkel – pár évre újra fellángolt a Jóbarátok-láz, mikor felkerült a streamingplatformokra, és egy újabb generáció is felfedezte magának.

A hat főszereplő, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, David Schwimmer, Matthew Perry és Matt LeBlanc igazi szupersztárok lettek, mindannyian szép karriert kovácsoltak maguknak a Jóbarátok sikerének köszönhetően – és ugyan Jennifer Aniston kiemelkedik ebből a mezőnyből, Courteney Cox sem panaszkodhat, hiszen olyan alkotásokban láthattuk, mint például az Ace Ventura vagy a Sikoly-széria.

Courtenex Cox az utóbbi időben rengeteg támadást kap a kinézete miatt, hiszen sokan túlságosan soványnak tartják, illetve nem tetszik nekik, ahogy mondhatni teljesen átalakult a színésznő arca a feltételezett szépészeti beavatkozások miatt – valóban egyáltalán nem hasonlít már a Jóbarátokban megismert Monicára, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy 19 éve véget ért már a sorozat, szóval sok idő telt el.

A minap készült pár friss, egyesek szerint kifejezetten kiábrándító fotó Courteney Coxról, aki Kaliforniában találkozott valakivel, miközben kényelmes, átlagos ruhában volt, szóval egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy hollywoodi szupersztár – de ez nem is baj, hiszen ő is csak ember, azt vesz fel, amit akar.

Itt lehet megnézni a friss felvételeket Courteney Coxról:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás