promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Árstoppos termékkel dobálták meg III. Károly királyt és Kamilla királynét
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Legalábbis ez Magyarországon innentől már árstoposnak számít.

Gulyás Gergely a mai napon tartott kormányinfón bejelentette, hogy a tojás, valamint a burgonya is bekerül az árstopos élelmiszerek közé. Tehát a jövőben ezeknek az ára Magyarországon nem lehet több, mint amekkora a boltokban, piacokon szeptember 30-án volt.

Az árstopos termékek közé tartozik ugyebár még a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a 2,8 százalékos tehéntej, valamint a csirkefarhát.

Nem csak Magyarországon, hanem az Egyesült Királyságban sem túl fényes a helyzet, ahol szintén rekordmagas az élelmiszer-infláció. Ha esetleg tüntetni szeretnénk és dobálni valamivel, akkor nem árt átgondolni, hogy melyik élelmiszert válasszuk.

Magyarországon 10 db tojás átlagos fogyasztói ára 723 forint volt szeptemberben. Ha már ezt vesszük alapul, akkor nagyjából 220 forintnyi tojással dobálta meg valaki III. Károly királyt és Kamilla királynét, ami három darabnak felel meg.

A férfi azt kiabálta, hogy „ezt az országot a rabszolgák vérén építették”, aztán repültek a tyúktojások. Végül egyik sem találta az uralkodót és a feleségét.

III. Károly először volt Yorkban II. Erzsébet királynő halála óta, ahol azért jelentek meg, mert részt vett a volt uralkodó szobrának avatóünnepségén. A támadót a rendőrök őrizetbe vették, aki a nyelvét nyújtogatta a fotósoknak.

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás