promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
F1: Verstappen először a dobogó tetején Magyarországon – Fotókon a legjobb pillanatok
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője most először nyert Mogyoródon.

Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát vasárnap a Hungaroringen.

Második helyen a hétszeres vb-győztes, Mogyoródon korábban nyolc alkalommal diadalmaskodó brit Lewis Hamilton végzett, míg harmadikként a másik Mercedesszel pole pozícióból rajtoló George Russell zárt.

A díjakat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke adta át a dobogósoknak.

A világbajnoki idény most egy kis szünetet tart, majd augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás