promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
5 kihagyhatatlan film a szülinapos Kate Winslettől – Kitalálod, melyik a közönség szerint a legjobb alkotása?
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kate Winslet ma ünnepli 46. születésnapját, ennek örömére összeszedtük azt az 5 filmet, amit leginkább szeretnek tőle az emberek!

Kate Winslet 1975. október 5-én született az Egyesült Királyságban, és már nagyon fiatalon színésznő akart lenni. 1991-ben valóra is vált az álma, és megkapta első televíziós szerepét, onnantól kezdve pedig nem volt megállás, pár éven belül meghódította Hollywoodot: 1995-ben jött az Értelem és érzelem, majd két évvel később a 11 Oscar-díjjal jutalmazott Titanic. A világsztárt összesen hét alkalommal jelölték Oscar-díjra, de „csak” egyszer, a 2008-as A felolvasó című drámában nyújtott alakításával sikerült nyernie.

Íme Kate Winslet 5 legjobb filmje az IMDb közönségpontozása alapján – ezeket semmiképp sem érdemes kihagyni:

5. Hamlet – 7.7 (1996, Hamlet – Rendezte: Kenneth Branagh)

4. Én, Pán Péter – 7.7 (2004, Finding Neverland – Rendezte: Marc Forster)

3. Értelem és érzelem – 7.7 (1995, Sense and Sensibility – Rendezte: Ang Lee)

2. Titanic – 7.8 (1997, Titanic – Rendezte: James Cameron)

1. Egy makulátlan elme örök ragyogása – 8.3 (2004, Eternal Sunshine of the Spotless Mind – Rendezte: Michel Gondry) – Jim Carrey és Kate Winslet zseniális alkotása jelenleg minden idők 99. legjobb filmje IMDb-n!

Nézd meg galériánkat a ma 46 éves Kate Winsletről:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás