promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Irigylésre méltó bátorság: szakított a pasijával, és azóta a két kutyájával utazgat egy furgonban ez a 26 éves lány – fotók
Élet
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sydney Ferbrache szinte mindent maga mögött hagyott, jelenleg pedig Amerika legszebb helyeit járja egy furgonban a két hűséges kutyájával.

Sydney Ferbrache 2017-ben egy divat iskolában tanult munka mellett, és komoly álmokat dédelgetett, de hirtelen elege lett mindenből, és elhatározta, hogy elkezd igazán élni: szakított a pasijával, az összes pénzét egy furgonba fektette, amit átalakított, hogy lakókocsiként funkcionáljon, majd nekivágott a nagyvilágnak.

A most 26 éves indianai lány boldogabb mint valaha, hiszen a furgonjával felfedezi Amerika legcsodásabb helyeit, miközben vele tart két cuki kutyusa is, akik hűséges társai ebben a hihetetlen kalandban, ami máris rengeteg ember számára szolgált inspirációval, mivel nem kérdés, hogy hatalmas bátorság kellett egy ilyen mértékű önmegvalósításhoz.

Sydney persze nem adományokból tartja el magát, ugyanis út közben, a laptopjáról dolgozik, de ettől eltekintve szabad, mint a madár. Mondhatjuk, hogy a fiatal lány irigylésre méltó életet él, és az biztos, hogy nem mindenki merne meglépni egy ilyen döntést – és talán pont ebben rejlik a dolog szépsége.

Íme pár tripoddal készült kép Sydney-ről és a különleges hétköznapjairól az utóbbi pár évből:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás