promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez az akció-thriller Jason Statham karrierjének csúcsa, egyszerűen nem ismer kegyelmet benne

Ez az akció-thriller Jason Statham karrierjének csúcsa, egyszerűen nem ismer kegyelmet benne

Borítókép:  Profimedia / Illusztráció
Film & Sorozat
Kategória fejléc

Egy hűvös, de annál könyörtelenebb sofőr megszegi a szabályait, és ezzel árulásokkal, robbanásokkal és halálos futammal teli játszma veszi kezdetét.

Amikor a sofőr is ragadozóvá válik - Jason Statham és az egyik legintenzívebb akciófilm pillanatai

A Szállító történetét krimi és fordulatos thriller szálak jellemzik, amelyben feszültségből és adrenalinból bőven kijut majd. Frank Martin egy látszólag békés sofőr, aki a francia riviéra partján próbálja élni mindennapjait. Azonban amikor a megbízás egy csinos, de megkötözött nő szállításáról szól, minden összeomlik körülötte. A csendes fuvarból egy életveszélyes játszma alakul ki, ahol árulások, titkok és vérre menő összecsapások várják.

Jason Statham alakítása itt váltotta ki először igazán a nemzetközi közönség figyelmét.

Az akciófilmek egyik emblematikus arca lett, aki hitelesen játssza a keményfiút, ugyanakkor fizikailag is bebizonyította, hogy nem ismer határokat. Nem véletlen, hogy a krimi és thriller filmek rajongói egyenesen rajonganak érte: a precízen koreografált közelharcok és a hajmeresztő autós üldözések minden perce aranyat ér.

A film kulisszatitkai mögött is figyelmesek lehetünk izgalmas, pezsdítő pillanatokra

Jason Statham saját maga végezte a mutatványok jelentős részét, így a nézők minden kanyarban az ő valódi küzdelmét látják. A híres motorolajos jelenet, a BMW száguldásai és a kézitusa mind hozzájárultak ahhoz, hogy A Szállító napjainkban már klasszikusnak, egyfajta slágernek számítson az akciófilmek között.

Külön érdekesség, hogy az eredeti előzetesben volt egy jelenet, ahol Frank egy teáscsészével térít el egy rakétát. Végül Statham kérésére törölték, mert túl hihetetlennek hatott volna.

A forgatás során természetesen bakik is becsúsztak: például Frank BMW-jének felni­jei egyik jelenetben lecserélődnek, majd később ismét az eredeti kerekekkel látható, vagy a kamionos üldözésnél ugyanazt az autópálya-szakaszt többször is felhasználták, amit a figyelmes és szemfüles nézők könnyen észrevehetnek.

A Disney plus és az AppleTv felületén ma is látható változatban ezek a részletek persze nem zavarják az élményt – sőt, számos rajongó szórakozás gyanánt kifejezetten keresi ezeket a baklövéseket, amelyek legalább annyira színessé teszik az élményt, mint maga a produkció.

Nemzetközi kritika és a közönség véleménye - az IMDb, Metacritis és Rotten Tomatoes ítélete

Az IMDb oldalán a film 6,8 pontot érdemelt, a Metacritic 51-es értékelést adott rá, a Rotten Tomatoes közönség szavazata pedig 73%-on áll.

A kritikusok gyakran kiemelik a hihetetlenül látványos akció koreográfiát, még ha a történet mélységében akadnak is hiányosságok. A rajongók többsége azonban pontosan ezt keresi: egy pörgős, feszült, stílusos mozit, amelyben főképp a feszültség és a látvány dominál.

Nézői vélemények, amelyek sokszor többet elárulnak, mint a kritika

Egy néző Jason Statham alakítását emelte magaslatokba, nem véletlen:

„Egyszerűen üdítő érzés látni egy ilyen akciófilmet, ahol a főszereplő hideg, elszánt és könyörtelen. Nyugodt bármilyen helyzetben, és sosem adja fel – még akkor sem, ha tíz fickó ellen harcol csupán biciklipedálokkal és motorolajjal...”

Egy további néző is az akcióhős szereplését hangsúlyozta, nem győzte elégszer kiemelni Statham elképesztő alakítását:

“Nagyszerű film! „A Szállító egy kiváló film az én véleményem szerint. Jason Statham nagyszerű ebben a filmben! Hihetetlenül jól alakított. Remek színész, és fantasztikus fizikumú. Lenyűgöz, hogy mennyi mindent képes véghezvinni egy filmben! Matt Schulze kitűnően játszotta a gonoszt, és a karaktere igazán könyörtelen volt. Ric Young szintén jó negatív szereplő volt. Qi Shu is remek volt. Az akciójelenetek elképesztőek! Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek néhány jelenetnél!”

Az alábbi néző pedig zseniális filmnek titulálta az alkotást: 

“Hihetetlenül zseniális.  Nem volt túl sok történet vagy előzmény, ami unalmassá tehette volna. Az akciók őrülten látványosak voltak, főleg az olajos jelenet. És végül: az a hatalmas revolver, amit az ázsiai főgonosz használt, egyszerűen eszméletlenül menő volt.”

Hasonló filmek Jason Statham főszereplésével

Ha A Szállító világa és feszült jelenetei elnyerték a tetszésed, valamint Jason Statham alakítása is magával ragadott, akkor bőven lesz miből válogatni a színész filmjei közül.

A krimi és thriller rajongói számára a Parker (2013) remek választásnak bizonyulhat: egy kemény bosszúval és ravasz zsákmány vadászattal átszőtt történet részese lehetsz.

A Safe – A biztonság záloga (2012) egy rettenthetetlenül feszült mozit kínál, ahol Statham egy kislányt próbál megmenteni a maffiától és a korrupt rendőröktől.

A közelmúltból a Wrath of Man – Egy igazán dühös ember (2021) is nagy figyelmet kapott: egy kőkemény bosszútörténetet láthatsz, amelyben a színész szikár jelenléte uralja a vásznat.

A víz alatti fenyegetéseket keresőknek pedig tálcán kínálja magát a Meg című produkció, ahol a világhírű színész egy hatalmas mélytengeri szörny ellen száll szembe.

Mindegyik produkcióban érezhető a Stathamre jellemző kompromisszummentes erő, amely miatt a Disney + vagy az Apple TV kínálatában is egyre többször felbukkanó neve garanciát vállal a feszültségre és az intenzivitással teli percekre.

A Szállító azoknak szól, akik szeretik a feszült légkörű, fordulatokban gazdag akciófilmeket.

A film mondanivalója túlmutat az egyszerű autós üldözéseken: arról szól, hogy bármennyire is ragaszkodunk a szabályokhoz, néhány alkalommal a szív és a lelkiismeret ereje felülírja a törvényeket.

A mozi hangulata, robbanásszerű ereje és a komorabb, krimiszerű atmoszférája miatt ideális választás mindazok számára, akik szeretik a kemény, kompromisszummentes thrillereket – és persze azoknak, akik nem riadnak vissza attól, ha a szabályok egy pillanat alatt összetörnek a főhős döntései miatt.

Az alábbi videóban látható “A Szállító” című film előzetese látható: