Egész nap egyetlen filmet fognak adni az egyik magyar tévécsatornán, rendkívüli az oka
Olvass tovább...
Egy komoly, és több kisebb probléma is van Mucsi Zoltán és Scherer Péter első igazi közös filmjével.
Mucsi Zoltánnak és Scherer Péternek nagyon sok közös filmje van, és sokan azt hiszik, hogy Bacsó Péter 1996-ban bemutatott Balekok és banditák című produkciójával kezdődött az ő közös pályafutásuk. Ez bizonyos szempontból igaz, valóban ez volt az első film, amiben mind a két színész is játszott, de közös jelenetük itt még nem volt. Ugyanúgy, mint Bud Spencer és Terence Hill esetében, akiknek az 1959-es Hannibál volt az első filmjük; ebben mindketten benne voltak, de közös jelenetet még nem kaptak. Mucsi Zoltánnak és Scherer Péternek az első, igazi közös filmjük az 1997-es Gengszterfilm című szatíra volt, amit Tábori Zoltán Nagyvadak című tényregényéből Szomjas György rendezett.
Ennek a története a rendszerváltás előtt kezdődik, amikor a főszereplő, H. Gábor még hivatásos katonaként dolgozott, de egy rablás miatt börtönbe kerül. A rendszerváltás után szabadul, és tovább folytatja a bűnözést egyik barátjával, Sanyival. A kisebb akciók egyre keményebbé válnak, és már gyilkolni is kezdenek. Kiszállni viszont már egyáltalán nem tudnak, szóval nem állhatnak le.
A Gengszterfilm nem egy rossz filmszatíra, Mucsi Zoltán és Scherer Péter is jó alakítást nyújt benne, viszont tény, hogy ez az alkotás történelemhűség szempontjából eléggé zavaros és pontatlan.
Elég sok hiba van a Gengszterfilmben, ami miatt a magyar történelem kicsit a feje tetejére áll. Rögtön az elején van egy 1979-ben játszódó jelenet, amiben Mucsi Zoltán 1000 forintosokkal fizet. Ezzel az a baj, hogy abban az időben a legnagyobb címlet még csak az 500 forintos volt.
Olvass tovább...
Ehhez hasonló baki egy 1989-ben játszódó jelenet, amiben szintén Mucsi látható, ahogy egy 5000-es bankjegyet tesz be a pénztárgépbe, de ezt a címletet csak 1991-ben vezették be.
Ezek mellett ott van az a rész, ami teljesen hibásan ábrázolja a rendszerváltás utáni Magyarország eseményeit. Az egész onnan indul, hogy nagyjából a 20. percnél egy 1992. június 20-án publikált újságot olvasnak, de a főoldalon az áll, hogy "Szabad választások Magyarországon". De az 1990-ben történt, és ezt az is bizonyítja, hogy egy nem sokkal későbbi jelenetben a híradó az 1990 októberében történt taxisblokádról tudósít.
Azonban a káosznak itt még nincs vége: Scherer Péter egy másik jelenetben tesz egy olyan kijelentést, hogy a hidegre való tekintettel tegyék át a következő akciójukat tavaszra. De akkor hogy lehetett egy 1990 októberében játszódó jelenetben, egy 1992 júniusi újság főoldalán szó a rendszerváltás utáni első szabad választásról, mikor az már elvileg hónapokkal ezelőtt, tavasszal lezajlott?
Az már csak hab a tortán, hogy a szereplők lenge öltözetben jönnek-mennek, tehát annyira hideg mégsem lehetett. Arról már nem is beszélve, hogy a szereplők olyan autókkal közlekednek ezekben a jelenetekben, amelyeknek 1990 augusztusában bevezetett "3 betű, 3 szám" rendszámuk van, de olyanokkal, amelyek már "C" betűvel kezdődnek; ezekről pedig köztudott, hogy 1992-ben jelentek meg.
(forrás: Wikipédia)