promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Na ne, ez a Budapestről készült kép lavinát indított el külföldön

Na ne, ez a Budapestről készült kép lavinát indított el külföldön

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Film & Sorozat
Kategória fejléc

Nem mindennapi látványt kínál a fotó, amely Budapest egyik legkedveltebb helyszínéről készült. Még a Green Day zenekar dobosa is hozzászólt a képhez az elmúlt napokban, Woody Harrelson pedig nem várt magyar bókot kapott.

Woody Harrelson Budapesten volt, és rendkívül menő dolgokat csinált az elmúlt napokban, majd ezt megkoronázta azzal, hogy a Halászbástyánál annaál a szobornál lőtt egy fotót, amely rá hasonlít. És erről már évek óta beszél a világ, hiszen nagyon régen már felkerült több blogra is a kép, hogy Woody Harrelson bizony ott van Budapesten minden áldott nap, és nagyon sok turista látja őt.

Sőt, nagyon sok turista is fotózkodott ezzel a szoborral, szóval gyorsan híre ment ennek a véletlen kis hasonlóságnak a közösségi média korában.

Azt azért érdemes tudni jó előre, hogy a Halászbástya, a magyar főváros egyik legkedveltebb látványossága, 1895 és 1902-ben épült Schulek Frigyes tervei szerint, amikor a Mátyás-templomot is felújították. Azt is fontos tudni, hogy a budapesti Halászbástya a régi várfal vonalait követi. A neve pedig arra utal, hogy a középkorban a városfalnak ezen részét a halászok céhe védte. A turisták berkeiben is nagyon vonzónak számító műemlék számos ikonikus elemmel büszkélkedhet, miközben általában csak a tornyairól láthatunk képeket szerte az interneten.

Vagyis így volt ez addig, míg fel nem fedezték a várfalon a híres amerikai világsztár hasonmását.

Most pedig megtörtént a nagy találkozás is. Woody Harrelson oldalára pedig rengeteg lájk érkezik a képre, többek között azt is megjegyzik, hogy Woody Harrelson mostantól egy igazi magyar nemzeti kincs lett.

Több sztár is kommentelte a képet, többek között a Green Day dobosa, Tré Cool, azaz Frank Edwin Wright III is, aki megjegyezte, hogy Budapesten itt van egy időkapu.

Íme a fotó, de ezt már valószínűleg láttátok: