promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Titkolózás a Mecsekben, 7 kilót veszítettek a munkások egy nap alatt a súlyukból

Titkolózás a Mecsekben, 7 kilót veszítettek a munkások egy nap alatt a súlyukból

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions

Extrém veszélyes munkahelyre derült fény, nem sikerült örökre elkenni az ügyet.

A munkások biztonsága, egészséges munkakörülményei már azóta vita tárgyát képezik, hogy az ipari forradalommal elindult a tömeges termelés a világban. Eleinte egészen elképesztő környezetben kellett dolgozniuk éhbérért az embereknek, és a változtatás igénye hozta létre az összefogást, érdekérvényesítést, például a szakszervezetek képében.

Ne higgyük azt, hogy a munkásokat és parasztokat a csúcsra állító kommunista-szocialista államberendezkedések humánusabban bántak az alkalmazottakkal. A szavak szintjén talán igen, de a mélyben, sokszor eltitkolva hasonlóan komoly problémákkal kellett szembesülniük a dolgozóknak.

Jó példa erre az, amikor 1957-ben megindult a Mecsekben a magyarországi uránércbányászat. A dátumból kiderül, hogy ekkor már szovjet-orosz befolyási övezetnek számítottunk, és ennek megfelelően a kitermelés is bauxitbányászatnak álcázva indult meg. Hihetetlen, hogy az igazság egészen az 1980-as évekig nem derült ki, bár a szóbeszéd természetesen korábban elterjedt a környéken.

Kevesen tudják, hogy az uránbánya üzemeket csak 1997-ben zárták be véglegesen Pécs környékén, a kitermelés akkor vált gazdaságtalanná. Az uránércre természetesen nem nekünk volt elsősorban szükségünk, hanem a Szovjetuniónak, amely a hidegháborús atomfegyverkezési versenyt próbálta a magyar nyersanyaggal fenntartani.

Pécsnek és a környékének ugyan fejlődést hozott a bányászat, ezrével épültek a lakások, ám a mélyben dolgozó munkások – akik egyébként átlagon felüli fizetést kaptak – egészsége alaposan megsínylette a tevékenységet. Már csak azért is, mivel annak egészségkárosító hatását sokáig elmismásolták.

„Egy-egy dolgozó a műszak alatt akár 7 liter folyadékot is veszített az izzadás által”

– olvasható a hvg.hu visszaemlékező cikkében is, a napi 7 kilós testsúlyvesztés pedig a 30 fokos lenti hőségben töltött 7-8 órás műszaknak volt köszönhető, miközben sokáig csak poshadt vizet tudtak odalent inni. Később aztán hűtőszekrényt is levihettek, de a 4-5 óra hosszúságúra javasolt rövid műszakok sohasem terjedtek el.

A bányászok körében a lehető legváltozatosabb betegségek jelentek meg. Az állandó sugárterhelés rákot okozott, emellett a halláskárosodás, pulzusszám-növekedés (ami a szívet terhelte meg extrém módon), és a különféle ízületi nyavalyák voltak a leggyakoribbak. Az ezekről szóló információkat hosszú ideig titkosan kezelték, és csak a rendszerváltáshoz közeledve ismerhette meg a szélesebb nyilvánosság.

Így zajlott az uránbányászat a Mecsekben: