promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Az anya nem állt ellen a lánya expasijának, csúnya édeshármas lett belőle

Az anya nem állt ellen a lánya expasijának, csúnya édeshármas lett belőle

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Promotions

Normális dolog, ha egy anya és lánya ugyanarra a pasira hajtanak? Aligha, de az alábbi eset még ennél is cifrábbra sikeredett.

Szabad-e házinyúlra lőni? Ez a kérdés a párkapcsolatokban sokféle szituációban felmerülhet, az viszont viszonylag új jelenség, hogy anyák és lányaik akár egymás konkurenciái is lehetnek, amint az egy konkrét esetben is megtörtént.

A Daily Star című lapban számolt be egy középkorú nő a maguk különös, sőt meghökkentő (vagy akár megbotránkoztatónak is nevezhető) esetükről. Az anyuka nem is azt tartotta rendkívülinek, hogy a lánya exétől teherbe esett, hanem az utána következő eseménysort találta elkeserítőnek.

A nő a Redditen osztotta meg – persze névtelenül – élete nagy titkát, vagyis azt, hogy lefeküdt a lánya korábbi barátjával, és az afférnak meg is lett a maga gyümölcse. Az igazán durva fejlemény az, hogy utána

a fiatalok ismét egymásra találtak, és összeházasodtak.

Az anyuka elmondása szerint a furcsa hármas idején ő 38 éves volt, a lánya 18, míg annak az expasija 24 éves. Őszintén bevallotta azt is, hogy nem volt mintaszülő, az alkohol például jobban érdekelte a gyermekénél, de már 14 esztendeje „tiszta”.

„Nem örültem annak, hogy a lányom Harryvel randizik. Sosem mondtam el neki, de a srác állandóan flörtölt velem, a korkülönbség pedig engem teljesen kiborított. Ráadásul alkoholista volt, mint én, a lányom ezért is szakított vele”

– fedte fel a hátteret az asszony. Aki a fenntartásai ellenére egyszer mégiscsak engedett a fiatal férfi csábításának. A kettesben végrehajtott tivornyázás után kötöttek ki az ágyban, a jóképű srácnak nem tudott végül ellenállni.

A következő három-négy hónapban aztán Harry több-kevesebb rendszerességgel átment hozzá, és olyankor a szex sem maradt el. Végül az anyuka teherbe esett, mert néhány alkalommal felelőtlenül óvszer nélkül érintkeztek. A nő senkinek sem árulta el a titkát, gyorsan elvégeztette az abortuszt, és csak most tálalt ki az esetről a közösségi médiában.

„Utána már nem találkoztunk, mert túl őrült volt a szituáció. Két évvel később aztán a lányom jelezte, hogy Harry teljesen megváltozott, tiszta lett, és újra együtt vannak”

– mesélte a váratlan fordulatot az anyuka. Aki ezután attól rettegett, hogy a srác mindent kitálal majd, és a lánya örökre megutálja mindkettőjüket. A fiú azonban bölcsen azt mondta, hogy nincs értelme beszélni a dologról, szóval a közös titkukat örökre elásták. A fiatalok összeházasodtak, és már gyerekük is született.

Van-e túlzott vágy? Hevesi Kriszta erről is beszél: