promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Az 5 forintos érmék sokkal értékesebbek, mint hinnénk

Az 5 forintos érmék sokkal értékesebbek, mint hinnénk

Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc

Hiába kis pénz, mégis túl értékesek az 5 forintos érmék ahhoz, hogy bevonják őket.

Az 5 forintos bevonása

Az 5 forintos érme létjogosultságának kérdése nem először merül fel az elmúlt évekből, és nem először tették már fel a kérdést az MNB-nek, hogy tervezik-e bevonni a jelenleg legkisebb értékű pénzérmét. A Magyar Nemzeti Bank ezzel kapcsolatban minden évben határozott nemmel válaszolt, és ugyanígy tett most is, mivel ezek az érmék sokkal értékesebbek, mint azt bárki gondolná.

A HVG ismét megkereste az MNB-t azzal, hogy mikor kerülhet sor az 5 forintos érme bevonására, hiszen sokan úgy vélik, hogy mint annak idején az 1, illetve 2 forintos esetében, az 5 forintos felett is eljárt az idő.

Az MNB azt a tájékoztatást adta, hogy a forgalomban lévő érmék, köztük az 5 forintosok forgalmi adatai stabil használatra utalnak, éppen ezért nem merült fel olyan szempont, amely igényelné bármelyik  címlet bevonását. Hozzátették, hogy az 5 forintos esetében egyelőre nem érzékelhetők azok a készpénzforgalomból való "kicsapódás" jelei, amelyek annak idején az 1 és 2 forintosok bevonásához vezettek.

Ráadásul a jelenleg forgalomban lévő, nagyjából 700-800 millió közöttire becsülhető érméknek több mint 33 százaléka csak 5 forintos; vagyis az éppen használatban lévő pénzérméknek a harmada 5 forintos.

Értékesebb, mint hinnénk

Azt ugyan nem tudni, hogy egy 5 forintos érme előállítása pontosan mennyibe kerül, de valószínűleg valamivel többe, mint amennyi a névértéke. Emellett az MNB azt is közölte, hogy ezeknek az érméknek a bevonása nagyon költséges lenne. Tehát ebből a szempontból az 5 forintos érmék sokkal értékesebbek, mint bárki gondolná, de ettől még nyilván nem ér többet, ha fizetünk vele.

Nem úgy, mint a 2021-ben, a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából forgalomba helyezett, különleges veretek; azok az 5 forintosok, amelyekből összesen 12 millió példányt adtak ki – betűnként 2-2 milliót; hiszen minden ilyen érme a FORINT szó egyik betűjét ábrázolja.

Az 5 forintos érmét először 1992-ben verték – akkor még csak 1,14 millió darab készült belőle –, majd 1993-ban már több mint 37 millió veret került forgalomba. A legtöbb példány (53,60 millió) 1994-ben, a legkevesebb (0,007 millió) 1998-ban készült. 2020-ig összesen 742,7 millió darab 5 forintos érme került forgalomba.