Rendkívül eseménydús szombati napot zárt Magyar Péter. A miniszterelnök a diplomáciai döntések és a tiszai kecsegentelepítés után Szolnokon tartott lakossági fórumot, ahol tojással próbálták megdobni, éjszaka pedig már a Vecsési Káposztafesztiválról jelentkezett be egy teherautónyi fejeskáposzta társaságában.
Bálnák, tánc és tiszai kecsege
A miniszterelnök zsúfolt napja már a Magyar Közlönyben megjelent határozattal elindult, amelyben Magyar Péter egyetértését fejezte ki azzal, hogy magyar küldöttség képviselje a kormányt a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ülésén. Nem sokkal később a korábbi pápalátogatás emlékére posztolt a közösségi oldalán, kijelentve: „ha megszólal a zene, akkor miniszterelnökként is táncolni fogok”.
Ezt követően Szolnok felé vette az irányt, ahol részt vett a hagyományos tiszai kecsege telepítésében, valamint ellátogatott a helyi Sparhelt Fesztiválra is.

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná
Olvass tovább...
Tojással támadtak a miniszterelnökre Szolnokon
A délutáni szolnoki országjáró állomáson azonban pattanásig feszültek az indulatok, amikor valakik tojással próbálták megdobni a miniszterelnököt. Magyar Péter egy laza tornagyakorlattal reagált a provokációra, majd megjegyezte: a Fidesz ellenzéki kormánypárt által kirendelt embereknek a legközelebbi alkalomra inkább kislabdával kellene gyakorolniuk a célzást.
Nem ez az első eset, hogy az országjárás során incidens éri a kormányfőt: nemrég Szekszárdon borral öntötték le. Magyar Péter most is arra kérte a jelenlévő támogatóit, hogy ne haragudjanak a provokátorokra.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor figyelmeztetett: az ilyen típusú attakok rendkívül veszélyes mintát mutatnak, hiszen azt jelzik, hogy a támadók aggasztóan közel tudnak férkőzni a miniszterelnökhöz.

Oroszország elvágja Ukrajnát a külvilágtól: teljes digitális sötétségbe borulhat az ország
Olvass tovább...
Éjszakai káposztázás zárta a napot
A szolnoki izgalmak után Magyar Péter nem pihent le: a napot a 24. Vecsési Káposztafesztiválon zárta, ahonnan az éjszaka közepén egy teherautónyi fejeskáposzta mellől posztolt a követőinek.
„Óriási hangulat, szuper sramlizene, világbajnok töltött káposzta”
– fűzte a nem mindennapi fotóhoz a miniszterelnök, megmutatva, hogy a feszített politikai tempó mellett a fesztiváli hangulatból sem marad ki.

