promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ő volt Schobert Norbi gyönyörű első felesége, aki nemrégiben elhunyt

Ő volt Schobert Norbi gyönyörű első felesége, aki nemrégiben elhunyt

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Celeb & Bulvár
Kategória fejléc

Elhuny Schobert Norbi első felesége, aki még Rubint Rékának is segített.

Schobert Norbi és Rubint Réka hosszú ideje Magyarország egyik álompárja. A közös érdeklődés, a sport hozta össze őket, ám ennél sokkal több, ami közöttük van: évek múltán sem csökken az egymás iránti szerelmük, mindenhova elkísérik egymást és kitartanak egymás mellett ígéretük szerint jóban és rosszban, betegségben és egészségben is. Három csodálatos gyereket nevelnek és úgy tűnik, ezt is jól csinálták. Minden gyerekük szívesen tölt velük időt és hiába nőtt már fel a két nagyobbik gyerekük, akkor is sokat vannak a szülői házban.

Éppen ezért furcsa belegondolni, hogy Norbi egyszer már volt házas.

A szerelem fiatalon, a húszas éveikben szövődött közöttük, együtt aerobikoztak, majd össze is házasodtak. A hölgy ismerte Rubint Rékát is, akinek még segített is néhány dologban. A házasság nem tartott sokáig, de mély nyomokat hagyott Norbiba, aki békével vált el első felségétől és az információk szerint időnként még beszéltek is néhány szót, egymás hogylétéről. Tavaly télen azonban Norbi szörnyű hírről számolt be a közösségi oldalán. A hölgy váratlanul, fiatalon elhunyt, méghozzá rákban. Norbi nehezen dolgozta fel a történteket, főleg azért, mert a nő egészségesen élt, tornázott, nem evett, nem dohányzott. Norbi földre szállt angyalként jellemezte, ki mindenkinek rengeteget segített. Közöttük Norbinak is, amikor a karrierje beindult, rengeteg háttérmunkát elvállalt, hogy a felvételek gördülékenyen menjenek.

Norbi érezhetően gyászol és a közösségi média oldalán tette közzé az első feleségének szánt búcsúüzenetet:

Huszonévesen életem egyik legfontosabb embere, élettársa, edzőpartnere. Dr. Tóháti Ildikó rendőr főhadnagy, az ORFK jogi osztályának munkatársa, akivel 1997-ben mentettük meg egymás életét. Ő motorbalesetben elhunyt vőlegényét gyászolta és hozzám járt edzeni a Király utcai Madness fitneszbe, én pedig a rendőr századosi múltam, amit feladtam az álmaimért. 4 évig éltünk együtt. Elmúlt benne a gyász, a jobb kezem lett nem csupán a tornák során, Ő fogadta a faxokat, írta a szerződéseket, számlázta a fellépéseim. Ő nélküle nem lett volna Aerobik Norbival 2 és 3. rész. Ott tornázott velem Rióban a Fitness Kickbox 2-ben…. Ő szervezte le az összes Duci Tréning videó forgatást és még Rékának is segített az Add Önnagad 1-2. kiadvány megjelenítésében. Amikor egymásba szerettünk, 1 év múlva megnyerte a Ms. Fitness Zsaru országos versenyt. Aztán elváltak útjaink. Ő az ezotéria felé fordult. Férjhez ment és megtalálta a boldogságát. Az igazságtalan gyilkos kór ellen 3 évet küzdött, mint egy gladiátor. A rákban nincs igazság. Ildi soha nem ivott, nem dohányzott, nem evett rosszat, edzett, nem vett be semmit. Soha nem ártott senkinek, egy földre tévedt angyal volt. Mégis menthetetlenül, hatalmas, csontig hatoló fájdalmakkal lépett vissza oda, ahonnan jött, a menyországba. 53 évesen. Covid panaszokkal indult, én ekkor hallottam először a covid turbó rák kifejezésről. Nem tudom mivel fertőzték meg az emberiséget, de ez így nagyon igazságtalan, méltatlan és embertelen. Szeretném őszinte soraimmal kifejezni részvétem férjének, Péternek, édesanyjának Emíliának, bátyjának Józsinak és mindenkinek aki szerette, mint én és Réka! Isten Veled Ildi! Ahogy megbeszéltük, szövetségesek maradunk Te segítesz föntről, én nem felejtelek el itt lent és majd találkozunk a Valhallában….

Itt pedig láthattok egy felvételt Norbival, amin az első feleségével közösen szerepel: