promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Belföldi hírek

Megszólalt a buszbalesetben érintett cég elnöke, száz százalékig bízik a sofőrökben


Megszólalt a buszbalesetben érintett cég elnöke, száz százalékig bízik a sofőrökben
Borítókép:  Dojcsák Dávid c. tű. szds. /BM Katasztrófavédelem

A lengyel fuvarozó vezetője szerint tapasztalt sofőrökre bízták a zarándokokat szállító autóbuszt. Közben a magyar rendőrség azt vizsgálja, elaludhatott-e a vezető, Lengyelországban pedig már a vállalkozás ellenőrzése is megkezdődött.

A vasárnap hajnalban történt buszbaleset után megszólalt annak a lengyel társaságnak a vezetője, amely a Međugorjéból hazafelé tartó zarándokoknak biztosította az autóbuszt. Tadeusz Dykas azt mondta, mindkét járművezető sokéves tapasztalattal rendelkezik, az érintett útvonalat pedig korábban is többször teljesítették.A buszbaleset az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes közelében történt. A lengyel rendszámú jármű egy egyenes szakaszon letért az útról, az árokba hajtott, majd az oldalára borult. A buszon 57 utas és két sofőr tartózkodott, a tragédiában 12 ember életét vesztette.

Száz százalékig bízik a sofőrökben a busztársaság vezetője

A lengyel Michael busztársaság tulajdonosa közölte, hogy az egyik sofőrt a fuvarozó, a másikat az utazási irda biztosította. Mindketten túlélték a buszbalesetet, arról azonban egyelőre nem adtak ki megerősített tájékoztatást, hogy a tragédia pillanatában melyikük ült a volánnál.

„Sokéves tapasztalattal rendelkező sofőrök, száz százalékig megbízom bennük”

– mondta a vállalkozás vezetője, aki szerint mindketten rendszeresen jártak Međugorjéba. Hozzátette, jelenleg ő is csak a sajtóban megjelent információkat ismeri, ezért nem tudja megmondani, mi vezetett a balesethez.

A cégvezetőt nem sokkal hajnali egy óra után hívta fel a zarándoklat kísérője. A telefonban csak annyit közölt vele, hogy Magyarországon balesetet szenvedett az autóbusz. A vállalkozás ezt követően mentesítő járatot indított, képviselői pedig reggel hét órára megérkeztek Magyarországra. A busznak az eredeti menetrend szerint reggel hat órára már Lengyelországban kellett volna lennie.

A magyar rendőrség előzetes feltételezése szerint a buszbaleset azért következhetett be, mert a volánnál ülő sofőr elaludt

Ez azonban jelenleg még nem bizonyított tény, a tragédia pontos körülményeinek feltárása folyamatban van. A vizsgálat egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogy a sofőrök betartották-e az előírt vezetési és pihenőidőt. Ellenőrizhetik a menetíró készülék adatait, a busz sebességét, az utolsó sofőrváltás időpontját, valamint azt is, történt-e műszaki meghibásodás. Nyilvánosan egyelőre azt sem közölték, hogy a jármű letérése előtt fékezett-e vagy megpróbált-e visszatérni az útra a vezető.

A Krosnói Körzeti Ügyészség külön nyomozást indított a buszbaleset ügyében

A lengyel hatóságok a magyar eljárással párhuzamosan vizsgálhatják a fuvarozó, az utazási iroda és a sofőrök lengyelországi tevékenységét. Dariusz Klimczak lengyel infrastrukturális miniszter emellett fokozott autóbusz-ellenőrzéseket rendelt el. A közlekedési felügyelet megvizsgálja a balsetben érintett Michael vállalkozást is, különös figyelmet fordítva a járművek műszaki állapotára, valamint a sofőrök munka- és pihenőidejére.

„A biztonság kérdésében nincs helye kompromisszumnak”

– jelentette ki a miniszter. Az ellenőrzés elrendelése ugyanakkor nem jelenti, hogy a fuvarozó szabálytalanságot követett el; ennek megállapítása éppen a most megkezdett vizsgálat feladata.A buszbaleset okáról így továbbra sincs végleges válasz. A fuvarozó teljes bizalmáról biztosította a sofőröket, miközben két ország hatóságai vizsgálják, mi történt a hajnali órákban az M3-as autópálya egyenes szakaszán.