Így búcsúznak Egressy Mátyástól, a Lánchídon mécsesek égnek, megható sorokat intéztek hozzá

Az utolsó információk szerint a január 17-én eltűnt fiatal a Lánchídról a Dunába zuhant. Egressy Mátyásért egy emberként izgult az ország, most pedig egyként gyászolják.

Már többen feladták a reményt

A rendőrség továbbra is eltűntként keresi a gimnazistát, azonban a napokban a családja és az MTK egy közleményben közölte, hogy ők már nem bíznak abban, hogy élve előkerül Egressy Mátyás. Egyik tanára és egy közeli barátja már nyilvánosan elbúcsúzott Mátyástól, mind a ketten arról írtak, hogy mennyire szép lelke volt, mennyi érték rejtőzött benne. Irodalom tanára azt is megjegyezte soraiban, hogy Egressy Mátyásnak komoly tervei voltak az életével, Olaszországba akart menni egyetemre.

A Lánchídnál is emlékeznek

Rág volt olyan eltűnési ügy, amely így megmozgatta volna Magyarországot. Szinte mindenki a fiatalt kereste, sokan összeesküvést elméleteket is gyártottak és még most is vannak olyanok, akik hisznek abban, hogy előkerül épségben a fiatal. A Lánchídnál azonban megjelent egy mécses és egy Mátyásnak címzett vers, melynek a szövege így szól:

"Tizennyolc év és már elmentél,

csendben a híd alatt véget értél.

Az élet előtt álltál, fény és remény,

de a sötét árnyék vitt el téged, kérdem én,

miért, miért?

Budapesti éjszaka, fények és nevetés,

egy átlagos péntek este, semmi intő jel, semmi sejtés.

Barátokkal indultál, egy szokásos buli,

Ki gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó utad,

Matyi.

Senki sem tudta, hogy ez az utolsó este,

hogy többé nem mondjuk: "holnap találkozunk, persze".

Bárcsak lett volna ott egy lélek melletted, 

Egy kéz, mi megfog, egy szó, mi azt mondja: ne menj, ne tedd!

Az egész ország megmozdult érted, 

Ezrek kerestek, idegenek is reméltek. 

Örs, aztán Csömör, és csak a csend maradt.

Mindenki azt várta: "Megtaláltuk Matyit!"

Értelmetlen halál, ennyire fiatalon,

Ismeretlenül is felfoghatatlan fájdalom.

Egy élet, ami most kezdődött volna csak, 

De most nélküled megy tovább a világ nap, mint nap.

Miért nem segített senki azon az éjszakán?

Miért nézünk át egymáson némán, bután?

Miért nem vesszük észre, ha valaki elveszik,

Ha egy lélek csendben segítségért könyörög?

Elveszett élet, a hiányod mindent átsző,

de a szívünkben örökké élsz, a fényed soha el nem tűnő.

Isten veled, Matyi!"

A megrendítő sorokat bárki elolvashatja, hiszen aki versbe szedte az érzéseit, az a Lánchídhoz rögzítette ezzel emlékezve Egressy Mátyásra. A versről készült fotót ide kattintva lehet megnézni.