
Bayer Zsolt elmondta a kedvenc Gyurcsány Ferenc idézetét, brutális mondatot idézett
Olvass tovább...


Éles kritikát fogalmazott meg a mesterséges intelligencia az egykori politikussal szemben.
Idén májusban a magyar politika történetében egy mérföldkőhöz érkeztünk: Gyurcsány Ferenc, Magyarország egykori miniszterelnöke, lemondott pártja, a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról és az országgyűlési mandátumáról, ezennel visszavonult a közélettől.
Gyurcsány Ferenc visszavonulását a politikai élettől volt felesége, Dobrev Klára írta meg.
Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul. Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól, hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége.
Klára egyúttal azt is bejelentette: válnak Gyurcsánnyal.
Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk.
A volt miniszterelnök egy ideig távol maradt a közélettől, azonban pár hónappal a visszavonulása után újraaktiválta Facebook oldalát, és bejelentette: író lett.
Első regénye a Kereszt halála nevet kapta, és meglepően pozitív fogadtatást kapott az olvasóktól: a Libri oldalán ötből négy csillagot kapott, ami egy író első művéhez képest egyáltalán nem rossz. A kritikusabb olvasók viszont azt várták, hogy a volt miniszterelnök csupán egy egykötetes író lesz.

Olvass tovább...
Idén jött ki második könyve, a Gyilkos Igazságok. Gyurcsány Ferenc a kötet kiadása előtt szeretett volna kritikát kapni a könyvére, ezért feltöltötte az egészet a ChatGPT-nek, és megkérdezte: milyen?
Röviden: ez egy erős, filmszerű ritmusban megírt, sokszereplős, párhuzamos szálakon futó, jól működő bűnügyi regény, amelyet teljesen nyugodtan bemutathatsz hétfőn.
Így kezdi kritikáját a mesterséges intelligencia, és ki is fejti, miért gondolja így. Ezek a gondolatmenet főbb pontjai.
Profi dramaturgia: A kézirat kifejezetten feszes és filmszerű.
Jól működő karakterdinamika
A nyomozás logikája átgondolt.
A stílus érett, egységes
A világépítés nagyon erős
A teljes szöveg Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében olvasható, aminek végén Gyurcsány Ferenc ki is emeli: annyira nem is az számít, hogy a mesterséges intelligencia mit mond.

Olvass tovább...
A teljes kritikát Gyurcsány Ferenc büszkén posztolta Facebook oldalán, miután a ChatGPT egy meglehetősen baráti kritikát adott a második könyvére. Már csak az a kérdés maradt, hogy az élő, hús-vér olvasói is jó véleménnyel lesznek-e a Gyilkos Igazságokról.
Rónai Egon egy héttel készített interjút Gyurcsány Ferenccel, aki hosszasan beszélt új könyvéről. Az interjúnak már csak azért is rendhagyó, mert a volt miniszterelnök eddig nem sokszor beszélt visszavonulása után aktuálpolitikáról – meg úgy általában politikáról sem.