promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szujó Zoltán végre kitálalt, ezért hagyta ott a sportközvetítést egyik napról a másikra

Szujó Zoltán végre kitálalt, ezért hagyta ott a sportközvetítést egyik napról a másikra

Borítókép:  Profimedia
Belföldi hírek
Kategória fejléc
Promotions

Közel két évtizedig elképzelni sem tudtunk Szujó Zoltán nélkül Forma–1-es közvetítést, aztán hirtelen mindennek vége lett. Most elmondta, miért.

2019-ben óriási felzúdulást keltett, amikor Szujó Zoltán a Forma–1-es Spanyol Nagydíj kellős közepén hirtelen bejelentette távozását az M4 Sport csatornától. A váratlan, szokatlan és meghökkentő lépést azon melegében így magyarázta az Instagramon:

„Minden verseny, minden utazás és minden történet véget ér egyszer. Úgy tűnik, az én F1-es utazásom is a végéhez közeledik – legalábbis egyelőre.”

Természetesen rögtön megindult a találgatás, hiszen arra azért ritkán akad példa, hogy egy tévést sztár lényegében adás közben mondjon fel, vagy rúgják ki. Szujó rögtön cáfolta, hogy ennek politikai okai lennének, ezért már akkor mindenki szakmai indítékokra gyanakodott.

A ma már a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökeként tevékenykedő sportriporter később aztán bocsánatot kért a közmédiától a vehemens viselkedéséért, de úgy érezte, hogy azon a hétvégén belekerült az a bizonyos utolsó csepp a pohárba.

Most pedig, hat év elteltével alighanem még higgadtabban tudta értékelni az akkori történéseket, amelyek 18 évnyi kalandjának, az F1-es versenyek rendszeres közvetítésének vetettek véget.

„Ott volt egy aranykorszak. 2013–2015 táján minden áldott nap azért kelt fel mindenki a szerkesztőségben, hogy piszok jó dolgot csináljon. És amikor vége volt a közvetítésnek hajnal 4-5-kor, akkor nem haza mentünk, hanem kimentünk az óbudai piacra kolbászozni… Amikor ez valamiért elkezdett erodálódni, és nem a személyes feszültségek voltak az első számú okok, alapból kezdtek eltűnni a csapatból emberek, és én ezt személyes támadásnak vettem”

– magyarázta Szujó az akkori érthetetlen kifakadását. Elmondása szerint nemtelen dolgokra hivatkozva lehetetlenítettek el embereket, de fogalma sincs, miért. Kezdett elfogyni a levegő, és végül ez robbant azon a bizonyos hétvégén.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg: