Ez Magyarország legkisebb települése, sosem hallottad a nevét, amiben több a betű, mint ahány lakosa van

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei dombok között, a Magashegy lábánál bújik meg egy falu, aminek a neve még sok magyar számára is ismeretlen. Szanticska nemcsak a méretéről híres, hanem arról is, hogy mennyi sors, emlék és összefogás szorult ebbe az apró településbe. A község története az 1300-as évekre nyúlik vissza, és a szlovák eredetű nevében – Szentecske, azaz Szent István – a magyar történelem is ott köszön vissza.

Ez a kis falu többször elnéptelenedett a történelem során, de mindig akadt valaki, aki újra életet lehelt belé. A rendszerváltás környékén, 1989-re mindössze egyetlen lakója maradt. Innen indult újra a falu újjáépítése, melynek középpontjába egy elszánt ember, Pál István került.

A falu, amit egy család tart életben

Pál István az 1980-as évek végén költözött Szanticskára, amikor még csak nyolcan lakták a falut, zömében idős emberek. Egy évvel később már csak ő maradt. De nem hagyta magára a települést: fiainak, Gergőnek és Viktornak is megmutatta a szanticskai élet szépségeit, akik felnőve itt maradtak. Gergő családot is alapított, felesége, Móni ma is vele él, és együtt dolgoznak azon, hogy a falu ne tűnjön el a térképről.

A családhoz sokan csatlakoztak – visszatérők, "elszanticskásodott" értelmiségiek, vagy épp turisták, akik beleszerettek a hely nyugalmába. Akad, aki vendégházat működtet, más pónit hozott a gyerekek örömére, és olyan is, aki csak minden második hétvégét tölti itt, de már a hóesésnél is kilapátolja a járdát.

Kultúra, hit, közösség – itt minden megvan

Szanticska 19 házával, két templomával és kézműves műhelyeivel igazi időkapszula.

A látogatók kipróbálhatják a vályogvetést, a gyertyamártást, de az is gyakori, hogy egy templomi koncert vagy falusi rendezvény vonzza ide a kirándulókat.

A Kaláka együttes például itt komponált egy művet, miközben épp krumplit hámozott. Az nlc.hu cikke szerint a falu egykori lakói között volt Ocsenás Péter, a vak zenész, aki Szanticskán visszanyerte látását – és itt is halt meg, anyák napján. Azóta a falu már csak három állandó lakossal bír, de a szellemisége több mint élő: mindaz, amit képvisel, az összetartozás, a természetközeli élet, és az újrakezdés lehetősége, ma is sokakat vonz.

Szanticska ma is áll, él, lélegzik. Lehet, hogy csak három ember lakja, de azok a történetek, amelyek a házak falai között megbújnak, egy egész regényre elegendők lennének.

Ahogy Szanticska az újjászületés szimbóluma lett, úgy Bözödújfalu neve a végleges eltűnésé – egy falu, amit már csak a víz mélye és az emlékezet őriz. Vujity Tvrtko kordokumentuma megrázó képeken keresztül idézi fel, mi történt a Ceaușescu-féle falurombolás egyik legtragikusabb áldozatával.