promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A MÁV ismét alkotott, ezen nevet a fél ország, pedig a Balatonnál pihenők akár örülhetnének is neki

A MÁV ismét alkotott, ezen nevet a fél ország, pedig a Balatonnál pihenők akár örülhetnének is neki

Borítókép:  Profimedia
Belföldi hírek
Kategória fejléc
Promotions

Divat lett kritizálni a magyar államvasutakat, így nem csoda, hogy a vállalat legújabb közösségi média bejegyzése már akaratlanul is mosolyt fakasztott.

A MÁV rengetegszer adott okot bosszankodásra a magyar utazóknak az utóbbi időkben. Számos történetet hallani füstölgő mozdonyokról, orbitális késésekről, sőt volt olyan is, hogy az elromlott vécék miatt az utasoknak kollektíven kellett leszállniuk, hogy elvégezhessék kisebb-nagyobb dolgaikat egy útba eső nagyobb állomáson.

Lázár János építési és közlekedési miniszter is tisztában van a problémákkal, ám pár nap alatt nem tud csodát tenni. Tűzoltásként június 1-től bevezetik a késésbiztosítást, ami azt jelenti, hogy a MÁV 20 perces késés után 50 százaléknyi jegyár-visszatérítést biztosít.

Emellett december 31-ig 1200 mosdót újítanak fel, ez százas etapokban zajlik majd, és 6,5 milliárd forintos beruházás. A közelgő, igen forrónak ígérkező nyár miatt fontos vállalás a klímagarancia, vagyis

minden településre legalább napi egyszeri klimatizált eljutást biztosítanak.

Ideje is volt már a gyökeres változtatásoknak, hiszen az ember mostanában úgy érzi, hogy az államvasutak valahogy képtelen jót tenni. Állandóak a rosszalló megjegyzések, froclizások, beszólások a közösségi médiában is – igaz, az esetek egy részében mindez megalapozott.

A mostani, lényegében első nyári hétvégén a MÁV például azzal akar kedveskedni az utazóközönségnek, hogy két mentesítő vonatot is bevetnek péntek-vasárnapra a balatoni forgalom segítésére.

„A déli partra már péntek délután két mentesítő járatot indítunk Kelenföldről 15:01-kor és 17:01-kor Fonyódra, ezek a Szitakötő InterRégió nevet kapták, és a Balaton InterCity megállási helyein állnak meg.

A vasárnapi hazautazáshoz az északi part felől a már megszokott Keresztespók InterRégió áll szolgálatba 17:50-es indulással Balatonfüredről. Fonyódról pedig 15:55-kor startol a Szitakötő InterRégió, amely szintén Budapest-Kelenföldre érkezik. Ezek a mentesítő járatok helyjegy nélkül vehetők igénybe”

– olvasható a MÁVINFORM Facebook-oldalán. És gondolható, mi ütötte meg rögtön a kritizálók szemét a fenti szolgálati közleményben: a Keresztespók InterRégió. A név kétségkívül egyedi, sőt viccesen hangzó, nem is hagyták szó nélkül a kommentelők.

„A Keresztespók nem túl szerencsés elnevezés. :)”

„Szitakötő! :))) Mi lesz a következő, Pitbull Terrier InterRégió??”

„A Piton InterRégió jobb a hossza miatt! :)))”

„Miért kellenek ezek a vonatnevek?”

„Mondjuk az ott fent az okosoknak eszébe sem jut, hogy nem mindenki a Balatonhoz utazna pénteken? Tudom én vagyok a h*lye, hogy csak haza akarok jutni a meló után.”

És akadtak olyanok is, akik nem a Keresztespók vagy Szitakötő nevekbe kötöttek bele, hanem újfent a szolgáltatások színvonalába:

„Ha jól értelmezem, akkor IC-megállási renddel közlekednek. Nem lesz ott tumultus?

„És honnan vették el azt a két szerelvényt, illetve a mozdonyvezetőket?”

„Hol lehet rájuk jegyet venni, mert az app nem hozza?”

És végül egy józan hang:

„Sajnos ebben az országban elég nehéz jót tenni... Ma utaztam a Balatonra vonattal, minden a legnagyobb rendben volt.”