Mint Csernobilban, megállt az idő a rendőrök balatoni nyaralójában

Szinte ijesztő képek láttak napvilágot a Balaton partjáról.
Értesüléseink szerint a rendvédelmi szervek egyre kevésbé engedhetik meg maguknak, hogy akár az országos vagy regionális szervezetek, esetleg helyi intézetek vagy kapitányságok nyaralókat, üdülőket tartsanak fenn a maguk részére. Informátoraink szerint a gazdasági nehézségek mára elérték a Belügyminisztérium betagozódott egyenruhás szervezeteit is, így egyre inkább háttérbe szorul a hosszú évtizedekre mutató szokás, hogy
a népszerű turisztikai csomópontokon működtetnek nyaralókat a rendőrök, fegyőrök, tűzoltók.
Természetesen egy-egy retro, szocialista korszakban megépített és birtokba vett üdülőt már évekkel ezelőtt elhagytak a rendvédelmi szervek illetékesei, így nem húzhatók egyetlen kalap alá a bezárt egységek. Az urbex rajongók persze örülhetnek, ugyanis néha igazi kis régimódi kincsesdobozok maradnak hátra az állami irányítás szervezetei után. Akár Budapesten, akár vidéken járva fellelhet a tehetséges kalandor olyan elhagyatott létesítményeket, amelyek bizony sokkal jobb sorsot érdemeltek volna.

Elhagyatottan hever az egyik vármegyénkben egy több millió forintot érő vállalkozás, példa nélküli, ahogy magára hagyták
Olvass tovább...
Most a sonline.hu oldalon találkozhatunk a legfrissebb felfedezéssel. Egy elhagyatott balatoni BM-üdülő a szokásos, meg nem nevezett helyszínen. A beszámoló szerint az épület állapota még mindig egészen elfogadható. És hiába nem látogatja már évek óta senki, kifejezetten nincs rendetlenség odabent. Ami igazán szembetűnő, az a hihetetlen, rendszerváltás előtti kort megidéző retró hangulat.
Megírták, hogy az egész hangulata olyan, mintha csak pár napja csukta volna be a kapuit ebben a rejtélyes balatoni nyaraló
amely "tavaly" nyáron még fogadta a pihenni vágyó rendőröket és családjaikat. Egyszerűen irreálisan ép minden a bútorzat, a padozat, rombolásnak nyoma sincs. Még a falak sem mállanak, a vakolat sem pörög le a helyéről. Külön említést érdemel a somogyiak cikke szerint a Presszó felirat is. Hiszen ezt a szót már a vendéglátásban sem szokás használni már manapság.

800 éves ősmagyar építményt találtak Magyarország alatt a földben, brutális felvételeket közöltek
Olvass tovább...
A legizgalmasabb rész, hogy a könyvtár még most is üzemelhetne, könyvek várják az idetévedő urbex-rajongó kalandorokat. Sőt, a konyhában akár egy kis odaadással még főzni is lehetne, hiszen hatalmas főzőüstök várják azt, hogy rotyogjon benne a tökfőzelék és a paprikáskrumpli.
Egy kis urbex az igazi Csernobilban:
