
Az ügyfeleknek érdemes lesz figyelni, ha nem akarnak kellemetlen meglepetésbe szaladni.
Az elmúlt időszakban rengeteg közlemény érkezik a különböző közszolgáltatóktól, fontos információkat közölnek az ügyfelekkel, és ezekre tényleg érdemes figyelni, hiszen a digitális világban már minden szinte percről-percre történik. Apró vál
Az OTP Bank oldalán a bankszünnap aloldalon értesülhetünk mindig ezekről a fejleményekről már jó előre, akár hetekkel is az időpont előtt, tehát időben lehet tájékozódni, hogy valamilyen változás történik majd. IDE kattintva elérhető ez az oldal.
[[cikk1]]
Azt is olvashatjuk, hogy az OTP Bank ezen a felületen tájékoztatja az ügyfeleket az előre tervezett bankszünnapokról. A tájékoztatást az ügyfélelvárások teljesítése, illetve az MNB bankszünnapokhoz kapcsolódó előírásai (Hpt. 286§) miatt hozzák nyilvánosságra.
A bank a mai napig a fogyasztóbarát működésének, és a szabályoknak megfelelően előre közli ügyfeleivel, ha éppen bankszünnap közeleg. Így lesz most is. az OTP Bank honlapja szerint 2025. március 17-én éjféltől hajnali fél négyig nem lesz lehetőség az olyan szolgáltatások zavartalan használatára, mint:
[[cikk2]]