promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Belföldi hírek

Kis magyar település az ország csúcsán, mindenkit megelőztek az országban


Kis magyar település az ország csúcsán, mindenkit megelőztek az országban
Borítókép:  Profimedia/illusztráció

Kevesen ismerik az irányítószámok logikáját, pedig bizony sok logika van abban, ahogy kiosztották az országban.

Volt olyan időszak, amikor bizony Magyarországon még nem voltak irányítószámok, és a rendszer nem is olyan régi, hiszen kicsit több mint ötven éve működik, ugyanis 1973. január elsején vezették be a rendszert. Egy négyjegyű számról van szó, amely megkönnyíti azt, hogy tudjuk azonosítani a helyszíneket és városokat. Ám irányítószámuk lehet külön intézményeknek is, vagy akár egy-egy kisebb, de fontosabb földrajzi egységnek.

Mint például a Margit-szigetnek, Budapest kedvelt helyének tehát külön irányítószáma van, erről pedig tényleg kevesen tudnak csak Magyarországon. Az irányítószáma 1007.

A négy számjegynek pedig egyenként is van értelme, hiszen ezek azonosítanak be egy-egy címet, logikusan van tehát beállítva a négy szám. Az első számjegy a postai régiót jelöli ki, és bizony nem találomra van kiosztva az országban az 1-től 9-ig terjedő egység. Az 1-es Budapest, a 2-es Budapest környéke, majd az óramutató járásával megegyezően következik a többi, tehát egy nagy kört ír le ez az irányítószám szisztéma Magyarországon. 

A 3-as például Észak-Magyarországot jelöli, míg a 4-es a Tiszántúlt, majd haladunk szépen egyre jobban Nyugat-Magyarország felé, hogya aztán a 9-es után Budapesten, illetve a magyar főváros körül záródjon a kör. Érdekesség, hogy a második számjegy Budapesttől távolodva növekszik, általában.

Vannak trendek, például az is, hogy a vármegyeszékhelyeknek általában 00-ra végződő irányítószámuk van. De az is érdekesség, hogy néhány kivételtől eltekintve a városoknak 0-ra végződik az irányítószámuk. Az is megeshet, hogy egy irányítószám több településre vonatkozik.

És hogy akkor melyik településnek van a legnagyobb irányítószáma, amely a csúcs Magyarországon?

Ez az irányítószám 9985, és Felsőszölnök települést jelöli, amely Vas vármegyében található.

A tévében még nagyon régen így jelentették be, hogy kezdődik az a korszak, amikor irányítószámot is kell írni a levélre, ekkor vezették be tehát, és így tudatták a tévében a lakosokkal:

(Forrás: Wikipedia)