promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Év végéig kérhető a 187 ezer forintos állami támogatás, ideje cselekedni

Év végéig kérhető a 187 ezer forintos állami támogatás, ideje cselekedni

Borítókép:  Profimedia
Belföldi hírek
Kategória fejléc

Állami támogatást kaphatnak azok a fiatalok, akik lakást bérelnek és munkát keresnek.

Az állami albérlet támogatás célja, hogy a lakhatási nehézségekkel küzdő, újonnan munkába álló álláskeresőket segítse. Már nem sok idő maradt az igénylésre, hiszen a támogatás csak év végéig elérhető, de még mindig van lehetőség pályázni, és ezzel havi 186 760 forintot kapni albérletre, emlékeztetett a minap a hóvége.hu.

A legfeljebb 12 hónapnyi időtartamra nyújtható lakhatási támogatást az a 30 év alatti fiatal kaphatja:

  • akit legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartanak
  • aki legalább hat hónap időtartamra szóló és legalább heti húsz óra munkaidejű, foglalkoztatónál létesített, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít
  • akinek a lakóhelyétől legalább 60 km-re lévő településen található a munkavégzés helye 

A fenti három kitételnek egyszerre kell teljesülnie.

A lakhatási támogatás az álláskeresőt terhelő havi lakásbérleti díj 100%-ában, de havonta legfeljebb a megállapítás napján hatályos kötelező legkisebb munkabér 70 %-ának megfelelő összegig állapítható meg. 

A 15-29 éves fiatalok számára elérhető Ifjúsági Garancia Plusz program áprilisban indult. A majdnem 187 ezer forintos összeg Budapesten fedezheti egy egyszobás kiadó lakás havi bérleti díját, így nagy segítség lehet azoknak, akik munkát keresnek.  Sőt, több kerületben ennél olcsóbban is lehet kislakást vagy garzont bérelni, melyek között olyan népszerűbb kerületeket is találunk, mint a XIV., a III. vagy a IX. kerület.

A támogatási kérelmet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján kell benyújtani, ahol „Kérelem lakhatási támogatás 2024” néven található meg az űrlap. Ezt a dokumentumot a munkába állás napjáig kell benyújtani a munkavégzés helye szerinti járási hivatalhoz. A kérelemhez mellékelni kell a bérleti szerződést és a munkaszerződést is. Ha a munkaszerződés még nincs meg a pályázat benyújtásának idejére, akkor azt 10 napon belül kell pótolni.

Az albérlet támogatás összegét két részletben kapják meg a jogosultak. Az első részlet az összeg 50%-a. A támogatási szerződés aláírása után legkésőbb 5 munkanapon belül érkezik meg a bankszámlára. A második részlet pedig a támogatási időszak végéhez közeledve, a támogatás második felére vonatkozó elszámolás benyújtása után kerül kifizetésre.