Ebben a legjobbak a magyarok, a zseniális Kodály Zoltán 60 éve elárulta a nagy titkot

Kodály Zoltánt nemcsak a zenei világ tartja az egyik legnagyobb magyar géniusznak, hanem azok is, akik hisznek benne, hogy a zene nemcsak művészet, hanem eszköz a nemzeti identitás és közösségi lélek megerősítésére. Hatvan éve egy interjúban olyan kijelentést tett, amely máig rezonál – és amit mégsem hangsúlyozunk eléggé: a magyarok ritmusérzéke egészen különleges.

Egy mester, aki nem csak komponált, hanem tanított is

1965-ben egy ritka interjút adott a mester. Már a címe is sokatmondó: „Elcsépelt újságírói kérdések a szigorú mesterhez”. A kérdések valóban nem voltak újak, de a válaszok annál inkább. Kodályt nem érdekelte a szenzáció, a felesleges zaj – ő mindig a lényegre koncentrált. És a lényeget meg is mondta.

Az egyik ilyen válasza, amit a Fidelio szúrt ki, egy örök érvényű megfigyelés:

„A magyaroknak van a legjobb ritmusérzékük a környező népek közül. Még a régi közös hadseregben megállapították, hogy leghamarabb a magyar legénység tanulja meg az ütemes menetelést.”

Ez nem csak anekdota. Ez identitás.

A ritmus bennünk van – de tudunk róla?

Kodály szerint tehát nemcsak a népdalaink sajátos struktúrája és dallamvilága emel ki bennünket, hanem az is, ahogyan a zenét, azon belül is az ütemet érzékeljük. A testünkben él a ritmus, ahogy a dobbanó szív, a lépés, a taps visszaveri az időt. És bár Kodály neve gyakran merül fel a zenei nevelés kapcsán, ezt az egy gondolatát mintha elfelejtettük volna tanítani, hangoztatni, továbbvinni.

Mit jelent ez ma, egy digitális ritmusokkal telített világban, ahol az algoritmusok diktálják a tempót? Ahol a zene gyakran nem organikus, hanem szerkesztett? Talán még inkább szükség lenne arra az ösztönös magyar ritmusra, amit Kodály hat évtizede szóvá tett.

Egy titok, amit nem titkolt – csak nem hallottuk meg

A zenepedagógiában világszerte alkalmazott Kodály-módszer pont erre épül: testközeli zeneélményre, mozgásra, énekre, közösségre. De nemcsak az iskolákban lenne ennek helye. Ha valóban ilyen jó a ritmusérzékünk – miért ne használnánk ki ezt a kollektív előnyt? Miért ne építenénk rá mozgásművészetet, digitális játékokat, közösségi táncokat, startupokat?

Kodály Zoltán nem dicséretet akart, hanem tükörbe nézést. A mondat, amit 1965-ben kimondott, ma még időszerűbb.

Merülj el a magyar lélek legmélyebb rezdüléseiben Kodály Zoltán ikonikus Esti dal című művének megható előadásában: