Mucsi Zoltán váratlanul egy élő kakassal jelent meg a színpadon, a közönség teljesen elképedt

Telt ház fogadta a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális központban múlt héten Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs és Katona László előadását, A fajok eredete egyszerre nevettet, gondolkodtat, és segít feltenni a kérdést: miért?

Miért vagyunk a Földön, mi a következménye a tetteinknek, hogyan emelhet fel és taszíthat a mélybe a makacsság, és hogyan lehet élvezni úgy az életet, ha semmink nincsen? Feszítő kérdések ezek mindannyiunkban, és olyan színművészekkel élvezhetjük a boncolgatását, akik egy másodperc alatt képesek átváltozni részeges alakokból ötletgyáros filmkészítőkké.

Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni, hogy milyen történetszálon jutunk el a végkifejletig, de bármennyire is azt érezzük néhol, hogy elvesztünk a jelenetekben, van eleje, van vége és van mondanivalója is Tasnádi István színdarabjának.

Talán csak számunkra, magyaroknak annyira egyértelmű, amit a színpadon láthatunk. Sírva vigadás, bizonytalanság, nagy tervekből kukabúvárkodás. Az azonosulás garantált, azt viszont nehéz eldönteni, hogy melyik oldalon szeretnénk állni. Ordítozós létfenntartás vagy keserédes koldulás? Van egyáltalán más választásunk?

Rivaldafénybe került a kakas

A végletek között érthetjük meg a mondanivalót (ami talán mindenkiek más), nem kell hozzá hatalmas díszlet sem különösebb látványelemek. Igaz, a darab egy pontján Mucsi Zoltán egy megtermett kakassal sétál be a színpadra, Thuróczy Szabolcs pedig neandervölgyiként közelíti meg. A kakast a közönséggel szemben szépen leültetik, rögzítik, nehogy elszaladjon, de ránézésre is imádja a rivaldafényt.

A végeredmény mindig kicsit más, lévén a színészek improvizációja alapeleme a műnek, ami immár 16 éve szül váratlan szituációkat, de ugyanennyire váratlanul szórakoztató és elgondolkodtató. Az alábbi videóban Scherer Péter beszél a különleges színházi projektről, és bár az ő helyét Katona László vette át, a mű lényege nem változott: