„Ez ízléstelen volt” - Herceg Erika mindenkinél kicsapta a biztosítékot, senki sem bírja már elviselni

Zsűritársait már teljesen kiakasztotta Herceg Erika a Megasztárban.
A Megasztár mostani évada rengeteg kritikát kapott eddig azért, mert inkább a trash és a polgárpukkasztás van, és nem a tehetségkutatás, ráadásul sokak szerint elképesztően irritáló az egyik zsűritag, Herceg Erika is, aki szinte mindenen megsértődik, kivonul a stúdióból és kedve szerint szabályokat változtat meg – nemcsak a nézők, hanem a zsűritársai is sokszor kiakadnak miatta.

„Innentől meg se szólalok” - Puskás-Dallos Bogi kibukott Herceg Erika miatt, elfajult a vita a Megasztár zsűrijei között
Olvass tovább...
Úgy tűnik, hogy a Megasztár szombat esti adásában is bőven lesz balhé Herceg Erika miatt, ugyanis a rövid kedvcsináló előzetesből kiderül, hogy gyakorlatilag mindegyik zsűritársát sikerül bizonyos szinten kiakasztania, legalábbis erről árulkodnak a többiek megjegyzései és arcai – a versenyzők közül is többen felháborodnak, bár azt egyelőre még nem mutatták meg, hogy pontosan miért.
Herceg Erika mindenki kiborít?
Marics Peti szájából elhangzik, hogy „Ez ízléstelen volt”, Herceg Erika pedig rögtön mondja, hogy „Egyáltalán nem”, vagyis már itt is ellentét van a két zsűritag között, T. Danny pedig elfogultsággal vádolja az énekesnőt – de Puskás-Dallos Bogi az, akit a leginkább meghökkentenek a húzásai, ráadásul olyan szinten elfajulnak a dolgok, hogy inkább elhatározza, hogy befogja a száját.
Azt csinálok, amit akarok!
– mondta Herceg Erika, ezzel tökéletesen átadva az attitűdjét, amit mások érthető okokból nem tudnak elviselni.
Itt lehet megtekinteni a rövid kedvcsinálót, amiben Varga Irén is feltűnik, és nincs túl jó kedvében:
Itt pedig egy előző heti adásrészlet, amiben Herceg Erika árul el pár dolgot magáról és a hozzáállásáról:
Ez a cikk is érdekelhet:

Kíméletlen kritikát fogalmazott meg a Megasztár zsűrije Schóbert Lara produkciójáról - nem jutott tovább Rubint Réka lánya
Olvass tovább...
