promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Botrány a Megasztárban, a műsorvezető szólt be a zsűrinek, tévétörténelmi pillanat

Botrány a Megasztárban, a műsorvezető szólt be a zsűrinek, tévétörténelmi pillanat

Borítókép:  Profimedia
TV műsorok
Kategória fejléc

Nem várt helyről érte a kritika a mestert. 

A Megasztár harmadik élő showja nem várt izgalmakat tartogatott.

A tehetségek újra színpadra álltak és fantasztikus produkciókban bizonyíthatták rátermettségüket és tehetségüket. A cél nem kisebb, mint a következő élő showba jutás, majd pedig a 2025-ös Megasztár győztese cím elnyerése. Addig azonban még hosszú utat kell megtennie a versenyzőknek, hogy elnyerjék a nézők szimpátiáját és a szavazataikkal biztassák őket.

A zsűri között folyamatos az egyet nem értés.

Tóth Gabi azt ígérte, hogy az élő showk időszaka már nem a zsűri botrányairól fog szólni, azonban úgy tűnik, hogy ez nem teljesen valósult meg. A versenyzők produkciója után folyamatosan összevesznek egymás kritikáján és valahogy nem sikerül megtalálniuk a közös hangot. A mesterek igyekeznek bevédeni a tanítványaikat, mert nem örülnek, ha negatív kritika éri őket és a teljesítményüket, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a zsűri véleménye befolyásoló tényező, de a végén a nézőkön fog múlni a végső döntés.

A műsorvezetők sem kímélik a mestereket.

Szépréthy Roland az idei évad új műsorvezetője Ördög Nóri mellett, aki igyekszik jól helytállni a showműsorok világában és az új szakmájában. Roland minden műsort úgy kezd, hogy beszólogat a mestereknek, kicsit csipkelődik velük, amivel kivívhatja az ellenszenvüket. Neki ilyen a stílusa és igyekszik ezekkel a beszólásokkal szórakoztatni a nézőket, azonban van, hogy úgy alakul, hogy megharagszik rá az egyik mester. 

Legutóbb Curtisnél sikerült kihúznia a gyufát azzal a mondatával, hogy itt van velük Curtis a Fradi B középből. Ördög Nóri nem győzött elnézést kérni műsorvezető társa mondatáért, mert látta, hogy a rappert nagyon rosszul érintette Roli beszólása. Curtis ugyanis hatalmas Újpest szurkoló, igyekszik kint lenni a mérkőzéseken is és a szíve mindig ehhez a csapathoz fog húzni. Nem véletlen ezáltal az sem, hogy egész gyerekkorát Újpesten töltötte és jelenleg is itt él és nem is tervez elköltözni. Pont emiatt benne nem kelt jó érzést, amikor az Újpest csapatának a legnagyobb riválisát emlegetik. Nem tudni, hogy Roli beszólása megalapozza-e a további kapcsolatukat vagy esetleg a rapper betudja egyfajta humornak és megmarad közöttük a jó hangulat.

@megasztartv2 BALHÉ A MEGASZTÁRBAN Kapcsolj a TV2-re, ne maradj le az élő show izgalmairól! #megasztar #tv2 eredeti hang - Megasztár