promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Durva kritikával illették Molnár Áront az RTL műsorában, hosszú percekig nem tudott szóhoz jutni

Durva kritikával illették Molnár Áront az RTL műsorában, hosszú percekig nem tudott szóhoz jutni

Borítókép:  Profimedia
TV műsorok
Kategória fejléc

A zsűritársai nem akarták elhinni, hogy Áront kivel hozták összefüggésbe.

Molnár Áron a közélet egyik kiemelkedő alakja.

Áron a Loupe társulat alapítótagjaként folyamatosan remek színházi produkciókat nyújtanak a közönségük számára. Kiváló alakításai mellett a közéletnek is meghatározó szereplője, mert az utóbbi időben folyamatos média jelenlétével igyekszik felhívni a figyelmet politikai kérdésekben. Áront nem úgy ismertük meg, mint aki elrejtené a véleményét, sőt videók formájában igyekszik hangot adni annak, amikkel sikerül kivívnia mások ellenszenvét vagy éppen tiszteletét.

13 év után újra Csillag Születik.

Az RTL újra húzott egy váratlant és ennyi év kihagyás után elhozták a tévéképernyőkre a méltán népszerű tehetségkutató műsorát, amivel várhatóan rengeteg nézőt fog a kanapékra vonzani. Általában megszokhattuk az énekes tehetségkutatókat, ilyen például a Megasztár és az X-Faktor is, vagy a régebben futó Voice. Ez azonban másabb műfaj, mert ide bárki jelentkezhetett, aki valamiben tehetségesnek érzi magát és meg szeretné mutatni a világnak.

Az első adás nem várt fordulatokat tartogatott.

Akik azt hiszik, hogy egy rész után már tudják, hogy mire lehet számítani, azok nagyon tévednek, mert ez az a műsor, ahol mindig tudnak újat mutatni. A néző azt hiszi, hogy már mindent látott és akkor jön egy tűznyelő, bűvész, hasbeszélést imitáló vagy éppen egy lufihajtogató. Egy biztos, az pedig nem más, mint az, hogy minden jelentkezőnek az a célja, hogy elkápráztassa a közönséget és a zsűrit, ezzel pedig kiérdemelve a továbbjutást.

Az idei évadban a zsűri pultban Köllő Babett, Geszti Péter, Byealex és Molnár Áron kapott helyet, akik igyekeznek megtalálni a legnagyobb tehetségeket. Áron az egyetlen, akit idáig még nem láthattunk ilyen szerepben, szóval abszolút nem lehetett megítélni, hogy mennyire lesz szigorú. Egy férfi azonban durva kritikákkal illette a színészt produkciója után, amikor kiderült, hogy nem sikerült elnyernie Áron tetszését.

A férfi a Modern Talking Brother Louie című számát adta elő, amire Puskás-Dallos Péter táncolt a háttérben. Ebben a produkcióban azonban egyedül Peti tánctudását tudták értékelni, semmi mást. Áron hangot adott a negatív véleményének, amivel kivívta a férfi haragját és megjegyezte a színésznek, hogy szóltak neki, hogy ő lesz a legszigorúbb. A zsűri egyből tudni szerette volna, hogy miket mondtak még Áronról, mire a férfi azt felelte:

,, Azt mondták, hogy te leszel a Puzsér gyakorlatilag."

A többiek nem tudták visszafojtani a nevetésüket, Áron azonban nem örült ennek a vádnak. Puzsér Róbert a korábbi Csillag Születik zsűritagja volt, a legutolsó évadban, a 2012-es szériában értékelte a produkciókat. Áron arckifejezéséből kiindulva, a színész nem értett egyet azzal, hogy ő lenne Puzsér hasonmása.

@rtlhu „Áron lesz az új Puzsér?” Hát… nézzük meg együtt! 19:45-kor az RTL-en! #csillagszületik eredeti hang - RTLhu