
Piszkos ajánlattal környékezték meg a Megasztár szereplőit, 10 ezer forintért biztos a továbbjutás?
Olvass tovább...
Sokkot kapott a zsűri, Curtis rosszul lett.
A műsorkészítők igyekeznek mindent megtenni a nézettségért, akár olyan eszközöket is bevetnek, amik etikailag nem állják meg a helyüket. A zsűri tagjait vették a kamerák olyankor is, amikor azt hitték szünet van. A jelentkezők megaláztatása és lejáratása se áll távol a zsűritől.
Olvass tovább...
Véleményük szerint nem jelentkezhetett ennyi ember, aki azért érkezett, hogy lejárassa magát vagy pedig a tehetségét mutassa be. Sok embernek fizetnek pénzt azért, hogy eljött a válogatóra, azonban ez nem bizonyított tény, csupán egy feltételezés, amit a kommentelők találgatnak. A korábbi évadok arról szóltak, hogy megtalálják azt a személyt vagy személyeket, akik méltóak arra, hogy az ország hangja vagy hangjai legyenek. Tehetséges fiatalok ültek a tévék előtt és várták, hogy betöltsék a minimum korhatárt és jelenkezhessenek a műsorba.
Olvass tovább...
A Megasztár úgy tűnik nem a tehetségek felkutatásáról szól, hanem sokkal inkább a botrányos produkciók megtalálásáról és a zsűri egymás közötti összefeszüléséről. Érkezett egy váratlan jelentkező a válogatóra, aki egyből bekezdte Marics Petit és azzal nyugtatta, hogy ne idegeskedjen, mert megárthat a szépségének. Marics Peti azt felelte:
,,Mindjárt megnézzük a tiednek segít-e a hangod!"
Igazából, ha úgy nézzük Marics Peti vágta az arcokat a versenyzőre és a nő nem bántotta meg semmivel, Petinek azonban a külsejére tett megjegyzése nem helyénvaló. Egy főműsoridőben leadott műsorban nem oké az, ha test megszégyenítés zajlik, ez nem egy követendő példa. A nő nagyon szeretett volna bizonyítani, azonban az énekhang nem volt a legkiválóbb, amit egyébként normálisan véleményezhetett volna a zsűri, hiszen azért vannak ott, nem pedig a külsőségek kielemzése miatt.
Mikor rákezdett a dalra, Tóth Gabi úgy érezte azonnal át kell vennie a nőtől az éneklést és újból róla kell, hogy szóljon a show. Curtis nem bírta tovább hallgatni a duettet, azonnal véget akart vetni ennek és a leggyorsabb megoldásnak azt látta, ha kikapja a füléből a fülest.
A kellemetlen incidensről a videó itt megtekinthető.
@megasztartv2 Szerintetek is árt Marics Peti szépségének, ha ideges? #megasztar #maricspeti #tv2 #tv2play original sound - Megasztár