promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szerelem szövődött a TV2 kulisszái mögött, felvállalták a kapcsolatot

Szerelem szövődött a TV2 kulisszái mögött, felvállalták a kapcsolatot

Borítókép:  Profimedia
TV műsorok
Kategória fejléc

Senki nem számított rá, hogy egymás mellett találják meg a boldogságot.

A Kísértés új részében a hangulat egyre csak fokozódik.

Konfliktusokból nem volt hiány a mostani adásban sem, mert egyiket követte a másik. Valahogy a kísértő lányok nehezményezik, hogy a férfiak nem nyitnak feléjük. Nem értik, hogy akkor minek vállalták el a műsort, ha egy szobában akarják végiggubbasztani az ittlétet. A nézőknek ugyanakkor nagyon szimpatikus, hogy a srácok a szerelmeiket szem előtt tartva nem hagyják magukat megtörni.

Elérkezett a választás ideje, amikor is a párok tagjai újra randira hívhatnak a kísérők közül egyet.

A 8 kísérő közül csupán 4-nek jutott partner és a maradék 4 emberből választania kellett a párok tagjainak, hogy kit küldenének haza. Természetesen a kísérők nem vették jó néven a dolgot. A férfiak még úgy ahogy megértették a lányok indoklását, hogy egyszerűen nem tudtak velük kapcsolódni, viszont a nőknél már más volt a helyzet. Bodó Csenge, aki az egyik legnagyobb szájú kísértő hölgy volt bent a villában, nem akarta elfogadni a döntést, ő ugyanis úgy gondolta, hogy a fiúk nem tudják mit veszítenek és neki lesz csak jobb, ha elmegy innen, mert ha tudta volna, hogy ilyen a felhozatal idén, akkor esze ágában se lett volna jelentkezni.

Csenge nem először csinálta meg a konfliktust a saját és villatársai szórakoztatására.

Az első ilyen húzása az volt, hogy kitalálta sértettségből, mert őt nem hívták el randizni, hogy akkor vicceljék meg a fiúkat és hazudják azt, hogy felvillant a piros lámpa, ami a határátlépést jelzi a másik villában. A következő ilyenje az volt, amikor kitalálta egy társával, hogy vicceljék meg az egyik srácot és rendezzenek jelenetet, mintha rajta veszekednének. Később ez okozta a vesztét, mivel nem igazán tudtak ezzel a viselkedéssel a srácok azonosulni.

@bodocsenge grwm to A Kísértés sajtótájékoztató #akisertes #tv2 Shut up and Drive -

Csenge azonban megtalálhatta a szerencséjét a műsor után.

A nézők igyekeznek kifejteni a véleményüket kommentek formájában és elkezdték követni a szereplőket a különböző közösségi média oldalaikon. Csenge pedig az egyik kísértő férfival, Mátéval posztolt egy meglehetősen szerelmes képet, ahogy egymásra néznek igazából le se tagadhatnák, hogy izzik köztük a levegő. 

@bodocsenge Ma ekkora balhéra lehet számítani. Kinek van igaza? @A Kísértés #akisertes2025 #foryou #kisertes eredeti hang - Csenge:)

Nézzétek a Kísértés további részeit a TV2-n, mert izgalomból nem lesz hiány! Kasza Tibi pedig minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy információkat szedjen ki a párokból.