A Netflix sikersorozata, amiben minden perc egy pszichológiai sakkjátszma

Játssz el a gondolattal, hogy egy nyugtalanítóan forró nyári napon Madridban jársz. A város felszíne alatt valami forrong – nem egy vulkán, hanem egy észbontóan zseniális terv, ami perceken belül robban. Egy maszkos alak figyel a háttérből: nem fegyverrel, hanem stratégiával dolgozik. És hamarosan nyolc bűnöző tűnik el a semmiben… hogy megjelenjenek ott, ahol a legnagyobb a tét: a spanyol pénzszentélyben.

Az akciódús jelenetekben bővelkedő alkotás a Netflix egyik legsikeresebb nemzetközi sorozata, a spanyol La Casa de Papel (angolul Money Heist, magyarul A nagy pénzrablás) egy vérpezsdítő akció-krimi műfajból összefésült alkotást tálal fel a nézőknek, amely már az első epizódokkal nevezett a tévétörténelem, egészen pontosan a rabló-heist sorozatok dobogósai közé.

A középpontban a titokzatos Professzor (Álvaro Morte) áll, aki nyolc különleges képességű bűnözőt toboroz egy döbbenetesen merész akcióra: túszokat ejtenek a Spanyol Királyi Pénzverdében, és 2,4 milliárd eurónyi saját pénzt nyomtatnak – mindezt úgy, hogy közben egész Spanyolország figyeli őket, lélegzetvisszafojtva.

Mesterterv, amitől elhiszed: minden törvény újraírható

A Professzor mesterterve zavarba hozza a spanyol rendőrség nyomozóit – percek alatt országos szenzáció válik belőle. A túszokkal teli pénzverdét élőben közvetíti a média, az emberek pedig a képernyőkhöz szegeződve drukkolnak… de nem a rendőröknek.

A nézőt is elbizonytalanító szimpátiaváltás a sorozat egyik legerősebb húzása. Képzeld el azt a szituációt, amikor kívül, a kommandósokkal körülvett pénzverde előtt fegyverek ropognak, és belül, a túszokkal teli nyomásponton az idegek pattanásig feszülnek. A sorozat szinte sebészi pontossággal tárja fel a szereplők múltját, traumáit, szenvedélyeit és gyengeségeit – ettől lesz minden döntésük tétre menő, minden párbeszéd lüktetően feszült.

A nevek, amik pajzsként védik a személyazonosságot – Identitás helyett város

A csapattagok nem ismerik egymás valódi személyazonosságát – nem gyengeségből, hanem stratégiából. A városnevek pajzsként működnek: megvédik őket egymás emlékeitől, kötődéseitől és zsarolható múltjától. Ha lebuksz, nem adsz ki semmit, nem dobsz fel senkit – mert nem tudsz róla semmit, csak annyit, hogy Berlin hideg és kiszámítható, míg Denver forrófejű, de hűséges társ a grandiózus kasszafúrás perceiben.

A csapat tagjai városneveket viselnek kódnévként és az alábbi bekezdésben kiderül, hogy miért:

Tokyo (Úrsula Corberó), Berlin (Pedro Alonso), Nairobi (Alba Flores), Rio (Miguel Herrán), Denver (Jaime Lorente), Helsinki (Darko Peric), Oslo (Roberto García Ruiz) és Moszkva (Paco Tous).​

Több, mint karakterek – Városból ikonikus figura

Az adrenalinlöketben gazdag történet előrenyomulásával egyidejűleg a városnevek egyre inkább túlnőnek eredeti funkciójukon. Már nem az anonimitást szolgálják – karakterjegyekké, szimbólumokká válnak.

Tokyo már nem csak egy nő: ő maga a robbanásra kész ösztön, az elfojtott lázadás metaforájának hús-vér megtestesítője. Berlin? A belső feszültség és arrogáns elegancia tökéletes ötvözetéből táplálkozik ismérve.

A néző nem a valódi nevükre kíváncsi – hanem arra, mit képviselnek. A városnév karakterrajzzá válik. És ahogy a sztori halad, ezek a nevek már önálló életet élnek. Pólókra kerülnek, maszkok mögé bújnak, és egy egész rajongói kultúrát húznak maguk mögé.

A maszk és kulisszák mögött: amit még a szereplők sem tudtak

Amíg a nézők lélegzetvisszafojtva figyelték, ki éli túl a következő epizódot, addig a szereplők is ugyanebben a feszültségben dolgoztak – szó szerint.

A Nagy pénzrablás forgatása során a készítők egy nem mindennapi módszert alkalmaztak: az epizódokat időrendi sorrendben vették fel, és a színészek csak a forgatás napján kapták kézhez a friss forgatókönyvet. Ez azt jelentette, hogy ők maguk sem tudták, karakterük mikor távozik az élők sorából, mikor árul el valakit, vagy épp milyen fordulat vár rájuk a következő jelenetben.

Egy további érdekesség, hogy Álvaro Morte, vagyis a hidegvérű Professzor, egy interjúban bevallotta: a stábon belül már-már titkosügynöki szintű izgalmat keltett egy-egy friss jelenet érkezése – a színészek egymásnak üzengettek, spekuláltak, találgattak.

Ez a fajta tudatlanság és természetes feszültség pedig organikusan épült be a játékukba, amitől még életszerűbb és kiszámíthatatlanabb hangulat forrongott az egész forgatás, illetve a sorozat másodperceiben.

Hasonló technikát használtak más ikonikus produkciókban is

A „színészi vakság” nem teljesen újkeletű módszer: hasonló megoldást láthattunk a Trónok harca fináléja előtt is, ahol szigorúan titkosították a forgatókönyveket. Sőt, a Marvel univerzumból ismert, a Végtelen háború (Avengers: Infinity War) és Végjáték (Endgame) forgatásakor is több alternatív jelenet készült, hogy még a színészeket is megtévesszék.

De míg a Marvelnél ezt a fajta stratégiát főleg a spoilerek elleni védelemként alkalmazták, a La Casa de Papel esetében ez a feszültség fenntartásának tudatos eszköze volt – a karakterek szorongása, bizonytalansága a színészek saját, valós érzelmeiből táplálkozott és ettől vált igazán életszerűvé, hitelessé a széria.

A Netflix krimi műfajba sorolandó zászlóshajója lett – méltán

A Nagy pénzrablás azóta egész Spanyolország, nem mellesleg az egész világ egyik legismertebb sorozatává vált. Stílusa egyszerre emlékeztet a Prison Break – A szökés menekülés-centrikus, izgalmakkal túlfűtött drámájára, a Breaking Bad – Totál szívás lelkiismereti vívódásaira, és a Killing Eve – Megszállottak viadala sötét, pszichológiai intenzitására. Csak épp egy vörös overállban, Dali-maszk mögött.

És most kapaszkodj: 2020-ban Buenos Airesben letartóztattak egy fegyveres bandát, akik egy bank kifosztását tervezték – pontról pontra a La Casa de Papel forgatókönyvét követve. Vörös overálban, Dali-maszkban jelentek meg, és még a menekülési útvonalat is a sorozat alapján tervezték meg. A rendőrség később úgy nyilatkozott: a rablók egyértelműen a sorozat hatása alatt álltak.

A “Money Heist – Nagy pénzrablás” a bankrablás mellett, világszerte millió rajongót ejtett túszul a képernyők előtt

A "Nagy pénzrablás" kirobbanó sikert aratott világszerte. Az IMDb-n 8,2-es értékelést ért el, több mint 400 ezer szavazat alapján. A Rotten Tomatoes-on a harmadik rész 100%-os tetszési indexet kapott 12 kritika alapján, átlagosan 7/10-es értékeléssel. ​

A nézők reakciói is egyértelműek voltak: szinte rajongássá nőtte ki magát a sorozat iránti lelkesedés.

Az egyik IMDb-felhasználó így foglalta össze a sorozat iránti rajongását:

"Ez a sorozat megérdemel minden lehetséges díjat. Az eredeti történetvezetés, a minden lépés mögötti mesterterv és a karakterek egyszerűen frenetikusak."

Egy másik néző nem tudta abbahagyni a sorozatmaratont, ezt írta:

"A legjobb sorozat, amit valaha láttam. Minden epizód tele van feszültséggel, és mindig várom a következőt."

Egy harmadik hozzászóló pedig röviden, de mindent elmondott:

"Ha még nem láttad, ne is kérdezd meg, érdemes-e elkezdeni. Csak nézd!"

Miért nem tudod majd abbahagyni?

A válasz egyszerű, a széria tűpontos pszichológiai sakkjátszmával ad mattot, amelyben minden lépésnek súlya van – és semmi sem történik véletlenül. A karakterek nem egydimenziós figurák, hanem belső démonokkal küzdő, múltjuktól hajtott emberek, akiket egyszerre lehet megérteni, sajnálni vagy épp gyűlölni.

A sodró lendületű történet folyamatos fordulatokkal fordítja át a nézők kedélyeit izgalomból fojtogató feszültségbe, majd ebből reménybe, aztán kegyetlen csalódásba – amikor azt hinnéd, látod, hová fut ki a sztori, újra meglep. A forgatókönyv tele van érzelmi aknákkal, morális csapdákkal és elképesztően feszült jelenetekkel, amelyek órákra a képernyő elé szögezhetnek.

Ha nem hiszed, higgy a szemednek az előzetes, vagy az első néhány epizód alapján: