Az HBO sikersorozata után máshogy nézel majd a mesterséges intelligenciára

Képzeld el, hogy van egy világ, ahol bármit megtehetsz, és senki sem von felelősségre. A táj valós. A házak, a lovak, a poros utcák – mind kézzelfoghatóak. A revolver elsül, a whiskey lecsúszik, a por lassan kapaszkodik fel a csizma mentén. Mégis van valami furcsa ebben a világban. Mert hiába élethű minden, amit látsz, a következmények súlytalanok. A döntéseidnek nincsenek valódi áraik – legalábbis azt hiszed.

Ez a Westworld, az HBO korszakalkotó sorozata, ahol a sci-fi, a filozófia és a dráma különös, néha nyugtalanító elegyet alkot. A mesterséges intelligencia és az emberi vágy határterületein járunk. A park vendégei szabadon alakíthatják a saját valóságukat, az androidok – akik eleinte csak programozott bábok – lassan emlékezni kezdenek.

Amikor a szikra lángra kap

Először csak történetfoszlányok villannak be az alkatrészekből eszkábált mesterséges “embereknek”. Egy gazda lánya, aki minden nap ugyanazzal a mosollyal üdvözli apját. Egy pisztolyhős, aki újra és újra harcol egy soha véget nem érő bosszúért. Egy örömlány, aki udvariasan meghajol, amikor vendég érkezik a szalonba. Ezek az ismétlődő narratívák eleinte csak kódolt programoknak tűnnek – szerepek, amiket újra és újra eljátszanak. De a repedések a rendszerben egyre szélesebbek lesznek.

A hostok, vagyis az androidnak nevezett robotok emlékezete lángra kap, először csak apró villanások, emlékfoszlányok által, majd egyre tisztábban gördül le a szemük előtt, kik és hogyan használták ki őket.

A vendégek nem bánnak velük emberként – hiszen elvileg nem azok. Egyesek kéjvágyból keresik fel őket, mások erőből próbálják megtörni őket, vagy újra és újra megölik őket, „csak mert lehet”.

A fájdalom, a megalázás, az erőszak – minden újabb visszatérő élmény egyre világosabbá teszi számukra: valami itt nem stimmel.

És ez az emlékezés nem marad következmények nélkül. A felismerések összekapcsolódnak, és lassan létrejön valami, amit addig senki nem hitt lehetségesnek: az öntudat első szikrája. Egy pillanat, amikor a karakter már nem csak játszik – hanem kérdez. És ezzel elindul az igazi történet.

Programozott sorsok, szabad akarat

A Westworld nem egy hétköznapi vidámpark. Nem hullámvasutak és vattacukor várnak, hanem egy poros vadnyugat, ahol az androidok mosolya mögött algoritmusok dolgoznak, de valami mégis elkezd mocorogni bennük: az öntudat.

Az HBO sorozata lassan, rétegesen építkezik. Először csak egy játék – szabályokkal, szerepekkel, ismétlődő narratívákkal. Aztán egy apró rendszerhiba, egy elcsúszott pillantás, egy másodpercnyi eltérés a programtól, amit még mindenki csak technikai bakinak hisz. Végül pedig valami sokkal nagyobb formálódik: egy forradalom kezdete, ahol már nem a vendégek irányítanak. A hostok nemcsak érzékelik, hanem értelmezik is a világot, amelyet eddig vakon szolgáltak. És amikor a játék szereplői ráébrednek, hogy színpadon élnek, az előadásnak vége – vagy épp csak akkor kezdődik igazán.

A néző pedig azon kapja magát, hogy már nem tud különbséget tenni mesterséges és emberi között. Hol van az a pont, ahol egy programból személyiség lesz? És vajon mi magunk mennyire vagyunk szabadok a saját írott és íratlan „kódjaink” mentén?

Westworldben minden látogató megteheti azt, amit a való életben nem merne. A park megmutatja, mire képes az ember, ha eltűnik a következmény. De mi történik akkor, ha a „játékszerek” is emlékezni kezdenek?

A sorozat nem előre rágott válaszokat kínál, hanem finoman adagolt dilemmákat. Néha csak egy félmondat, máskor egy csendes jelenet tesz fel kérdéseket arról, mit jelent embernek lenni. És közben egyre kevésbé vagyunk biztosak benne, hogy ki a vendég, és ki a vendéglátó. Hogy mit jelent a valóság, és mit jelent egy mesterséges valóság szemszögéből.

A Westworld nem üzen, nem tanít, nem moralizál. Inkább tükröt tart – és hagyja, hogy amit benne látunk, az minket kérdőjelezzen meg.

Érdekességek a kulisszák mögül

• Ben Barnes, aki Logant alakítja, az első forgatási nap előtt eltörte a lábát. Félt attól, hogy elveszíti a szerepet, ezért nem szólt róla senkinek, és a sántítást karakteres jellemvonásként építette be alakításába.​

• A nyitó jelenetekben látható revolver működése nem teljesen hiteles. A bemutatott 1873-as Colt revolver esetében a kakast manuálisan kellene felhúzni lövés előtt, míg a sorozatban a ravasz meghúzásával történik ez, ami inkább a modern, dupla működésű revolverekre jellemző.​

Kritikai visszhang és nézői vélemények:

A Westworld első évada 87%-os értékelést kapott a Rotten Tomatoes-on, a kritikusok kiemelték a sorozat lenyűgöző látványvilágát és mélyreható témáit. Az IMDb-n a sorozat 8,5/10-es értékelést ért el, míg a Metacritic-en 74/100-as pontszámot kapott, ami általánosan rendkívül pozitív véleményekkel támasztja alá a sorozat sikerességét.

Egy néző oda és vissza volt a sorozat első évadáért:

„A Westworld az egyik legjobb sci-fi sorozat, amit valaha láttam. Az első évad egyszerűen zseniális volt! Annyira beszippantott, hogy alig egy nap alatt végignéztem az egészet. Képtelen voltam leállni – minden rész után azonnal kellett a következő.”

Valaki új esélyt adott a sorozatnak – és jól tette:

„Először úgy éreztem, a negyedik évad kissé széttartó, zavaros lett. De úgy voltam vele, hogy adok még egy esélyt, és milyen jól tettem! Visszanéztem az összes évadot, és így döbbentem rá igazán, milyen mesterien van felépítve az egész történet. Tele van apró jelekkel, utalásokkal, amik végül összeérnek. Aki imádta az első évadot, annak érdemes újra elölről végignéznie – teljesen más szinten nyílik meg a sorozat.”

Egy másik néző intellektuális kalandként élte meg:

„A párbeszédek, a színészi játék és a történetvezetés egyszerűen lenyűgöző. A sorozat elképesztő finomsággal dolgozza fel azokat a kérdéseket, amiket más alkotások inkább megkerülnek. Különösen lenyűgözött, amikor bevezették a bicamerális elme koncepcióját. Ez az elmélet a tudat kialakulásáról szól, és nagyon izgalmas, hogy egy sci-fi sorozat ilyen mélységbe merészkedik. Remélem, ezt a szálat tovább bontják, különösen abból a szempontból, hogyan a fizikához és az emberi gondolkodáshoz erőteljesen kapcsolódik.”

Ajánló  –   Detroit: Become Human

Ha a Westworld témái felkeltették az érdeklődésedet és szeretnéd átélni a hasonló koncepcióval kidolgozott történetszálat egy virtuális világban is, mindenképpen érdemes kipróbálni a 2019-es D.I.C.E. Awards-on az "Év Kalandjátéka" kategóriában jelölt programot, a Detroit: Become Human című interaktív videójátékot is. Ebben a játékban a játékosok három android karakter sorsát irányítják egy olyan világban, ahol a mesterséges intelligencia és az emberi társadalom közötti feszültségek a tetőfokára hágnak. A döntéseid hatással vannak a történet alakulására, így minden jelenet és szituáció választásánál más és más cselekményszál bontakozik ki.

Érdekességként kiemelendő, hogy a főmenüben azonnal szembetűnik egy különleges karakter: egy szőke hajú android, Chloe, aki szemkontaktust tart, illetve aktívan kommunikálni is próbál a játékossal. Kérdez, kommentál, olykor véleményt mond – mintha ő is megfigyelné a körülötte zajló eseményeket, miközben a képernyő előtt ülő személy játszani készülne. Ahogy haladunk előre a játékban, Chloe is egyre személyesebb megjegyzéseket tesz, sőt, egy ponton még... szívességet is kér. 

Forradalomra fel! Avagy miért érdemes megnézni a Westworldöt?

A Westworld egy mélyreható dráma, amely az emberi tudatosság, a szabad akarat és a technológia határterületeit kutatja. Az olyan sorozatokhoz hasonlóan, mint a Black Mirror vagy a Battlestar Galactica, a Westworld is arra készteti a nézőt, hogy elgondolkodjon a jövőbeli technológiai fejlődés és az emberi természet különleges kapcsolatán. A lenyűgöző látványvilág, a komplex karakterek és a csavaros történetvezetés garantálja, hogy minden epizód után vágyakozva várjuk a következő fejezetet.

Ha unod az egykaptafára épülő sorozatokat, és valami olyat keresel, ami közben gondolkodásra is késztet, ami leköt, provokál és vitára ingerel, akkor a Westworld lesz a következő kedvenced.

Ebben a videóban pedig a Westworld első évadának előzetese buzdíthat maratonra: