promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A TV2 sztárja kitálalt a Házasság első látásra forgatásáról: nem minden úgy történt, ahogy azt láttuk

A TV2 sztárja kitálalt a Házasság első látásra forgatásáról: nem minden úgy történt, ahogy azt láttuk

Borítókép:  TV2 Play
TV műsorok
Kategória fejléc

A csatorna hibája lenne az egész?

Hetek teltek el azóta, hogy a TV2 leadta a Házasság első látásra utolsó epizódját. A két együtt maradt házaspár kapcsán mindenki azt találgatta, hogy kapcsolatuk végül tartósnak bizonyul, vagy sem, esetleg lesz-e olyan pár, aki a szakítás után mégis visszatalált egymáshoz. Végül választ kaptunk mind a két kérdésre: az együtt maradt párok is elváltak, ráadásul meglehetősen botrányos körülmények között és a válás mellett döntő párok sem ápolnak éppen jó viszonyt egymással. Születtek viszont barátságok a műsorban: Reni és Széplaki Zoli többször találkoztak, ezekről pedig humoros videókat is készítettek, Reni és Miki is tartják a kapcsolatot, valamint egészen meglepő módon Brumi és Orsi között is egy mély és támogató barátság alakult ki.

Utóbbit a barátnője állítólagos hátbaszúrása és a műsorban tanúsított viselkedése miatt rengeteg kritika éri.

Instagram oldalán hosszú posztban fejezte ki azt, hogy mennyire minősíthetetlennek tartja a fröcsögő, szidalmazó, negatív kommenteket és Orsi több platformon és próbálja azt megértetni a nézőkkel, hogy amit belőle láttak a tévében, az egy mesterséges, némileg manipulált környezet. Több szereplő is megjegyezte, hogy a csatorna nem éppen a legszimpatikusabb pillanatait válogatta ki és vágta be a műsorba, ezzel pedig nagyon könnyen tudják befolyásolni a tévénézők szimpátiáját. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan párt kapott maga mellé, akinek a viselkedése többször is triggerelte és elképzelhető, hogy a katasztrofális párosítást a pszichológiai tesztek alapján el lehetett volna kerülni.

Oláh Orsolya most az Origonak adott interjújában interjújában elmondta azt is, hogy a műsorban nem az igazi arcát láthatták, magát egy kifejezetten kedves, barátságos, érdeklődő, jófej lánynak tartja.

„Mikor néztem a műsort, úgy éreztem, hogy megbántam.  Alapvetően tudtam, hogy mit és miért reagáltam le, azonban szomorú voltam, mert nem úgy jött le a nézőknek, ahogyan ezeket megéltem. Ma már viszont ez átalakult bennem, ugyanis sok mindenben segített a műsor. Ez egy nagyon jó szűrő. Aki tényleg elhiszi, hogy én ilyen vagyok egy egészséges kapcsolatban, az téved, ugyanis nem így viselkedem azzal, akit én választok ki. A műsorban nem én választottam párt, nem rendelkezett olyan belső tulajdonságokkal, mint amilyeneket én kerestem, így nem tudtam ezzel azonosulni sem.”

Az is kiderült, hogy az interjúból, hogy Zolival egyáltalán nem tartja a kapcsolatot.

És azon a véleményen van, hogy ezt volt férje sem igazán bánja. Természetesen kitért a Renivel való konfliktusára is és teljesen nonszensznek tartja a kialakult helyzetet, Tisztázta, hogy ő és Brumi sosem találkoztak, írásban kommunikáltak, úgy támogatták egymást, főleg azért, mert Brumi is úgy érezte, hogy nem sikerült a valódi énjét megmutatnia a nézőknek. Szerinte Reni álomvilágban él, de a műsor után annyira kiütközött, hogy mennyire különbözőek ők ketten, hogy amúgy sem akarta fenntartani ezt a barátságot.

A műsor és az utána következő időszak megedzette Orsit.

Nem zárkózik el a kapcsolat elől, ám nagyon határozott abban, hogy milyen számára az ideális pár, ebből pedig nem enged. Az ismerkedést gyorsan rövidre zárja, ha úgy érzi nem passzolnak, akkor ráadja a kabátot. Sok megkeresést kap és szerencsére vannak, akik kíváncsiak az igazi személyiségére, amiben elmondása szerint még senki nem csalódott.

Forrás: origo.hu