promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Négy év után visszatér a Barátok közt az RTL-re

Négy év után visszatér a Barátok közt az RTL-re

Borítókép:  rtl.hu
TV műsorok
Kategória fejléc

Újra lesz Barátok közt az RTL-en. Kiderült, melyik nap térnek vissza Berényiék.

A Barátok közt 1998. október 26-án indult el az RTL Klubon, és 23 éven keresztül szórakoztatta minden hétköznap este a nézőket. A legendás napi sorozat óriási népszerűségnek örvendett, és az alkotók mindent megtettek annak érdekében, hogy 2021-ben méltó és felejthetetlen befejezéssel zárják le a Mátyás téri társasház lakóinak történetét.

Az egyik utolsó jelenetben például Nórát és Leventét láthattuk, akiknek kapcsolatát rengeteg akadály tette próbára az évek során, mégis úgy tűnt, kitartanak egymás mellett. Végül Levente összeszedte minden bátorságát és feltette a nagy kérdést az ügyvédnőnek. Egy másik lezáró jelenetben Zsoltot és fiát, Oszkárt láthattuk, aki között ugyan sok konfliktus volt, de olyan erős kötelék volt kettejük között, ami örökre meg is marad.

Gizi és Laci is meg tudott egymásnak bocsátani, és őszinte szeretetben tudtak búcsút venni egymástól. A legutolsó jelenetben pedig Timi, Nóra, és Levente állt a kórházban, kómában fekvő Berényi Miklós ágya mellett. Nagyon úgy tűnt, hogy a sorozat egyik legfontosabb szereplője már sosem tér magához; már épp azon voltak, hogy lekapcsolják a gépekről, amikor egyszer csak megszólalt:

Négy év után visszatér a Barátok közt

A fenti jelenettel ért véget négy éve a Barátok közt, de most az RTL bejelentette, hogy a kultikus sorozat visszatér a csatornára. Január 6-án újraindul az egész széria, a legelejétől nézhetjük vissza a Berényi-család és a többiek kacifántos, fordulatokkal teli élettörténetét.

Ugyebár az RTL Goldon most is ismétlik a Barátok köztet, de a csatorna most úgy határozott, hogy az anyacsatornán is újra képernyőre tűzik, mégpedig minden hétköznap délután 13:25-től.

A sorozat 23 éves története során nem csupán számos hírességet vonultatott fel szereplői között, hanem egyfajta korrajz is, amely a nosztalgiázni vágyókat is a képernyők elé csalják, amiben segít, hogy a legelső epizódtól megtekinthetik a szériát. Bár a lakóközösségben zajló eseményeket az írói fantázia szülte, a nézők most is tudnak velük azonosulni, hiszen a szerelem, csalódás, barátság, ármánykodás, pénz, hatalom és a család körül forognak. A rajongók ismét részesei lehetnek a Berényi, Kertész, Novák, a Hoffer család és az évek során a házba költözők életének mindennapjaiba.