
Váratlan dráma a Citadella avatásánál, a magyar zászló felengedésénél történt a baj
Olvass tovább...


Ez volt az ország egyik legfurább vármegyéje korábban.
A magyar közigazgatási rendszer egyik alapja a magyar vármegye, amelynek korábban nagyon fontos szerepe volt a magyar ellenállási mozgalmakban is az évszázadok során. A magyar történelemben tehát nagyon fontos szerepet töltött be ez az intézmény. Trianon előtt és után, illetve a második világháború után is többször átrendezték ezeket a vármegyéket.
Az első magyar vármegyék között voltak Esztergom, Fejér és azok a vármegyék, amelyek az úgynevezett központi királyi terület részén voltak. Mivel a középkorban Esztergom és Székesfehérvár voltak a királyi központok a Magyar Királyság területén. A vármegyék száma Szent István korában 45 lehetett.
Vármegyék tűntek el hirtelen, miközben a határaik is folyamatosan változtak a történelem során. Sokszor pedig a történelem viharai között a megyéket is át kellett nevezni. Az egyik legnagyobb átrendezés 1950-hez kötődik, ekkor még a vármegye neve is megváltozott, ekkor lettek megyék a vármegyékből.
2023. január elseje óta hívjuk ezeket a közigazgatási egységeket újra vármegyéknek.

Olvass tovább...
A történelmi Magyarország legkülönlegesebb vármegyéje Felső-Fehér vármegye volt, amely nem is volt egységes, 17 kis részből (exklávéből) állt, amelyek egymással sem voltak határosak. A legfurább pedig az egészben az, hogy a vármegye területén egyetlen város sem volt. Sőt, még a vármegye székhelye sem esett a vármegye területére, azon kívül feküdt. Egy régebbi megyerendezés pedig azonnal meg is pecsételte a sorsát, 1876-ban tűnt el a térképről.
Ám nem ez volt a legkisebb vármegye, annak ellenére, hogy több darabból állt, jól működött több évszázadig. A létrejötte annak köszönhető, hogy a korábbi Fehér vármegye folyamatosan felosztódott reliktumokra a különböző kivételes jogállású területek, autonómiák miatt Erdélyben.
Az is érdekesség, hogy korábban ez a terület nagyon ritkán lakott volt Erdélyben, épp ezért volt nagyobb kiterjedésű vármegye Fehér.
Később racionális gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg, drága volt fenntartani, ám a megye jól működött közigazgatásilag annak ellenére, hogy a székhelye nem a saját területén volt, és több kis darabból, szigetből állt földrajzilag. Ez volt az egyik legfurcsább magyar vármegye a történelem során.

Olvass tovább...
(Forrás: Pangea Blog, Wikipedia)