A paksi atomerőmű alatt megtalálták a vármegye egyetlen római erődjét, lakói rettegtek Attila hadaitól

Kevesen ismerik Lussonium nevét, amely egykoron a Duna Tolna vármegye felőli oldalán feküdt a Római Birodalom csúcsán, és a folyó vad kanyarulatai mögött védte a Dunántúlt a barbároktól, vagy éppen akár Attila vad hun hadaitól. Nem pontosan a paksi atomerőmű alatt, hanem a Duna fölé magasodó dombokon rejtőzött el sok-sok évszázadig a római kori védmű. A Lussonium néven ismert castrum a Római Birodalom dunai határvonalának, a limesnek volt stratégiai állomása. Ez a különleges romkert 2020-ban vált hivatalosan is Tolnaikummá.

Miközben az oroszok és a magyarok éppen közös erővel együttese próbálják bővíteni a lehetőségeket Paks II. megépítésével, a magyar történelem éppen gazdagítani próbálja magát hazánk területének megismerésével. A Lussonium falai között egykor 500-1000 fős elit alakulat, a „lussonium cohors” állomásozott, akiknek nemcsak a határ őrzése volt a feladatuk, hanem a környékbeli őrtorony-hálózat felügyelete is. Az ásatások során feltárt 1,3 méter vastag kőfalak és a monumentális kaputornyok ma is hirdetik azt a mérnöki precizitást, amellyel a rómaiak igyekeztek megállíthatatlanná tenni Pannonia védelmét.

A régészeti leletek tanúsága szerint a 4. század végén a nagy erődöt már feladták, és a védők egy kisebb, 10x9 méteres kiserődbe húzódtak vissza. Ez a masszív torony volt az utolsó bástya a barbár áradat előtt, amely a tartomány feladása után, a népvándorlás kezdetén is menedéket nyújtott a romanizált lakosságnak.

A föld mélye azonban nemcsak fegyvereket, hanem misztikus kincseket is megőrzött. A Lussonium területén bukkantak rá a bikaölő Mithras isten kultuszát hirdető domborműre, és itt találták meg 2009 egyik legnagyobb régészeti ritkaságát is: egy díszegyenruhás római császárszobor monumentális bronz lábát. Ez a több mint 70 centiméteres műtárgy a legmagasabb szintű birodalmi művészet jelenlétéről árulkodik. Ezek a leletek ma a paksi Városi Múzeum állandó kiállításán láthatóak, kiegészítve a romkertben látható kaszárnyaépületek és kapuk rekonstrukcióit, melyek Harsányiné Vladár Ágnes tervei alapján nyerték vissza méltóságukat.

Ma a Lussonium már nem a rettegés, hanem a büszkeség helyszíne, amely a nemzetközi „Danube Limes” program részeként az UNESCO Világörökségi listájára vágyik. A fejlesztések nem állnak meg: a tervek szerint a katonai tábor modern fogadóépülettel bővül, az esti órákban pedig díszkivilágítás festi majd meg a római falakat. Tolna vármegye ezen egyedülálló kincse bizonyítja, hogy Paks és térsége nemcsak az ipari jelenéről híres, hanem a múltunk egy olyan szeletét is őrzi, ahol a római sasok dicsősége és a népvándorlás kori túlélés drámája találkozik.

Így néz ki a helyreállított Lussonium: