Bizarr leletre bukkantak a monarchia idejéből, a magyar történész sikítva ugrott hátra a fióktól

Egy meghökkentő étlap, vagyis inkább heti menüsor bukkant fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből, feltehetően az első világháború korszakából. Hőseink nem igazán voltak elkényeztetve, bár az is tagadhatatlan, hogy akkor a hétköznapi embernek sem volt része a mindennapos húsfogyasztás luxusában. Az Osztrák–Magyar Monarchia gasztronómiája máig hajlamos nosztalgikus ködbe burkolózni.

Esterházy-torták, Sacher-szeletek, kávéházi márványasztalok és elegáns desszertek élnek a kollektív emlékezetben, miközben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ínyenc örökség korántsem volt mindenki számára elérhető. Különösen nem akkor, amikor Európa a 20. század elején lángba borult.

Az első világháború idején a magyar katonák étrendje köszönőviszonyban sem volt a monarchiabeli cukrászdák kínálatával. A fronton és a hátországban egyaránt az olcsó, gyorsan elkészíthető, hosszan eltartható ételek domináltak, amelyek sokszor inkább a túlélést, mintsem az élvezetet szolgálták. A savanyú ízek szinte uralták a mindennapokat.

A savanyú levesek, savanyú káposzta gombóccal, savanyított burgonya vagy bab mártással rendszeresen visszatérő elemei voltak a katonai menzáknak. Ezek az ételek nemcsak olcsók voltak, hanem laktatóak is, még ha tápértékük és változatosságuk hagyott is kívánnivalót maga után. A „zupa” néven emlegetett híg levesek gyakran inkább meleg folyadéknak számítottak, mint valódi ételnek.

A monarchia közös konyhájából származó fogások közül a grenadiermarsch vagy a füstölt hús gombóccal még a jobb napok közé tartozott.

Ezek az ételek legalább valamennyi húst tartalmaztak, ami a háború előrehaladtával egyre ritkábbá vált. A katonák sokszor napokon át ugyanazt ették, minimális adagokban. Mindez éles ellentétben állt a hátország polgári konyháival, ahol, ha csak a fiók mélyén is, de tovább élt a monarchiabeli gasztronómiai hagyomány. Az Esterházy-torta vagy a Dobos-torta ekkor vált igazi luxusszimbólummá: nem csupán édesség volt, hanem a béke emléke is.

[[c2]]

Az Osztrák–Magyar Monarchia konyhája tehát kettős arcot mutatott. Egyfelől ott volt a kifinomult cukrászművészet, másfelől a front savanyú levesei. A háború megmutatta, hogy az ízek mögött gyakran nem elegancia, hanem nélkülözés, lemondás és túlélési kényszer húzódott meg.

Az említett étlap, amit alighanem meghökkenve olvasott az, aki először előtalálta egy titkos fiókban (forrás: Facebook.com):