
A maja piramisok mellett iszonyatos dolgot ástak ki a földből, a világ nem lesz többé olyan mint eddig volt, miután ez nyilvánosságra került
Olvass tovább...


A tudósok csak vakarhatják a fejüket.
Az ókori Egyiptom és Mezopotámia megannyi titkot tartogat a kutatók számára mind a mai napig. Hihetetlen belegondolni, hogy több ezer évvel ezelőtt mennyire fejlett volt az emberiség – mind az emberi kultúra, mind az emberi technológia. Ezt erősíti az a kutatás, amit a napokban publikáltak egy, az eddigi leletektől teljesen idegen tárgyról a Discover Magazine cikkében.
Egy kutatócsoport az egykori Észak-Mezopotámia területén egy meglepő, az eddigi leletektől eltérő, idegen tárgyat talált a földben, mélyen a felszín alatt: egy festett edényt, ami a kutatások alapján több, mint 8000 éves.
A festett edények, kerámiák azért érdekesek, mert nagyon fejlett növényábrázolások vannak rajta – ezzel pedig ezeken az edényeken található a világ legrégebbi botanikai ábrázolásai.
A tudósok szerint ezek az ősi edények a Halaf-kultúrához tartoznak, ami az ókori Mezopotámia északi részén volt található, időszámításunk előtt körülbelül 6200-5500 között.
A festett növénymotívumok nem véletlenszerűen vannak ráfestve az edényekre, és nem szimplán dekorációk: a kerámiákon található ábrázolások szimmetriát, mintát, és ismétlődést mutatnak.

Olvass tovább...
Ez legjobban a virágok szirmaiban látható: sok edényen a növények levelei, a virágszirmok párosan, 4, 8, 16, 32, vagy akár 64-es mintában jelennek meg. Ez arra uta, hogy az ókori Mezopotámiában ismerték a térbeli tagolást, és képesek voltak ezeket a számosságokat, számszerű szabályokat követni.
A frissen talált kerámiák azt jelzik a tudósok számára, hogy az ókori Mezopotámia keramikusai képesek voltak ezekben a szabályrendszerekben gondolkodni. Az edényeken található ábrák kognitív, szervezett gondolkodást tükröz – ami ezek szerint sokkal korábban megjelent az emberekben, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

Olvass tovább...
Az ókori Mezopotámia felemelkedéséről és kultúrájáról a Szórakozás Magyarul YouTube csatorna készített rövid dokumentumfilmet: