800 éves titkos könyvet találtak a Vatikánban a magyarok eredetéről, ez totálisan felforgatta a tudományos világot is

A magyar őstörténet kérdései

A magyar történelemkutatásnak igen kiemelt területe az őshaza és a rokonnépek kérdése. A 19. századig teljesen evidenciaként volt kezelve a hun rokonság és származás, a középkori krónikák is ezt erősítik meg, ekkor viszont megjelent a finnugor elmélet, ami először csak nyelvrokonságnak indult, egy idő után azonban genetikai rokonság is lett belőle.

A két tábor tulajdonképpen kibékíthetetlen egymással szemben, de érdekes módon mégis csak akad egy közös pont, ez pedig az ázsiai eredet. Ezt tulajdonképpen a legmodernebb genetikai kutatások is megerősítik, a kérdés viszont tényleg nem új keletű, már a középkorban is voltak erre irányuló kutatások.

A vatikáni dokumentumok

A magyar őshazára és rokonságra irányuló kutatások bármilyen meglepő, de meglehetősen jól dokumentáltak - csak éppen nem itthon, hanem a vatikáni levéltárban bukkantak rá az iratokra.

A középkorban a papok és szerzetesek a hitéleti mellett tudományos munkát is végeztek, történelemmel is foglalkoztak, így eshetett meg az, hogy a 13. században Julianus barát elindult keletre, hogy megkeresse az ott maradt rokonokat.

Az akkor készített feljegyzéseit csak később, 1695-ben fedezték fel újra a magyarok, de akkor még nem adták ki, ez csak 1748-ban történt meg, a kiadás Desericzky Ince piarista szerzetes nevéhez kötődik, aki "De initiis ac majoribus Ungarorum" (A magyarok kezdeteiről és őseiről) című művének második kötetében tette közé azokat.

Ezt írta Julianus barát az 1200-as években

Julianus élményeit egyébként nem ő maga a jegyezte le, azokat egy Richardus nevű szerzetestől tudjuk, aki minden bizonnyal Julianus felettese volt.

Eszerint keleten egy városban egy magyar asszonytól megtudta az útvonalat, majd két napi járóföldre valóban rátalált a keleten élő magyarokra, akikkel évszázadok múltán is megértették egymás nyelvét.

Az ottani nép pogány volt, nem ismerték a kereszténységet, de bálványokat sem imádtak. Nomád életet éltek: lóhúst, farkast, lótejet és vért fogyasztottak, hadakozásban vitézek voltak, sok lovuk és fegyverük volt. A környező tatárokkal előbb harcoltak, majd szövetséget kötöttek és együtt számos országot elpusztítottak. Julianus arról is értesült, hogy a tatárok hatalmas serege Európa felé készül.

Kevesebb mint egy hónapot töltött Magna Hungariában,  nagy szeretettel fogadták őt keresztény szerzetesként is. Sietve tért haza, mert tartott tőle, hogy ha a pogány és rutén népek meghallják a keresztény térítés hírét, elzárják az utakat és attól is félt, hogy ha meghalna, munkája elveszne. 1236 végén ért vissza Magyarországra, ahol beszámolt IV. Bélának a tatárveszélyről.

Második útján, 1237-ben már nem találta meg a magyarokat, mert a mongol hadak elpusztították földjüket. Batu kántól levelet hozott, amelyben a mongol uralkodó megadásra szólította fel a magyar királyt. Későbbi kutatások szerint Julianus a Káma mentén, Biljar közelében találhatta meg a keleten maradt magyarokat, akiknek emlékét a csijaliki kultúra régészeti leletei őrzik.

Videó arról, ki is volt Julianus barát: