Elképesztő mondat került be a magyarokról a német törikönyvbe, fontos dolgokat nem említ a tankönyv

Dicsőség vagy pusztítás - a történelem két arca

Európában a történelem sosem volt egyenes vonalú. A mai békésen egymás mellett élő országok évszázadokon keresztül vívtak háborúkat egymással - ezért fordulhat elő, hogy ugyanazt a korszakot az egyik nemzet hősi kornak, a másik pedig brutális megszállásnak tartja.

A nemzeti történelemkönyvek ebből fakadóan gyakran egészen más színben tüntetik fel a múltat - nem feltétlenül hazugsággal, inkább a saját szemszögük erősítésével.

Amikor a magyarok „vikingek” voltak

Jó példa erre a német történelemtankönyvek megfogalmazása a honfoglalás utáni időszakról. A magyarokkal először a 10. század kapcsán találkozhatnak a diákok, ahol a források szerint a „vikingek szerepét átvevő” lovas népként mutatják be őseinket

A leírás szerint a magyar csapatok „minden nyáron” útra keltek, hogy „mindent felégessenek, gyilkoljanak és fosztogassanak”. A történet kulcspontja az 955-ös augsburgi vereség, amelyet a német szemszögből „megsemmisítő csapásként” emlegetnek és amely a narratívában a barbár portyák végét jelentette.

A magyar értelmezés természetesen teljesen más szemszögből történik meg: az itthoni történelemkönyvekben ugyanez az időszak a kalandozások kora, amelyet a bátor és dicsőséges jelzőkkel illetnek.

A közös múlt ellentétes értelmezései

A különbségek természetesen nem érnek itt véget. A német tankönyvekben a magyarok a következő fél évezredben szinte eltűnnek a történelem színpadáról, majd a Habsburg Birodalom felemelkedésével kerülnek újra elő.

Pest-Buda és Magyarország az 1848/49-es forradalmak sorában jelenik meg, ahol a német szemlélet inkább a „liberális felkeléseket” hangsúlyozza, kevésbé a magyar szabadságharc nemzeti jelentőségét, az első világháború után pedig leginkább a versailles-i békerendszer kontextusában esik rólunk szó.

A kalandozások kora:

_forrás