promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez felfoghatatlan, leleplezték a Kínai Nagy Fal titkát, tátott szájjal állnak a tudósok

Ez felfoghatatlan, leleplezték a Kínai Nagy Fal titkát, tátott szájjal állnak a tudósok

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Történelem & Tudomány
Kategória fejléc

A világ egyik legnagyobb építménye őrült titkot rejt, kevesen gondolták azt, ami kiderült.

A Kínai Nagy Fal a világ egyik legnagyobb építménye, amely számtalan embert elvarázsolt már, elképesztő, hogy mennyi turista látogatja meg évente, és persze vannak olyan részei is, amelyek még mindig nem látogathatók. A turisták pedig sokszor olyan filmeket is közzétesznek, amikor a fal legveszélyesebb részeit másszák meg, amelyeken néha függőlegesen kell felfelé menni, hogy az ember előre tudjon haladni.

Sőt, van a falnak egy rendkívüli, víz alatti része is, amelyről bámulatos videók kerültek ki az internetre.

A több mint 2000 éves történelemmel rendelkező fal azonban a mai napig kihívás a tudósok számára, hogy pontosan mire is használhatták a határvédő funkciók mellette a kínaiak. Az elmúlt időszakban titkos járatokat és kapukat is fedeztek fel a falban, amelyek a falnál alkalmazott harcmodorról árulnak el többet nekünk. Ám az elmúlt időszakban is nagyon sok furcsa kutatás történt, amelyek bizony elképesztő titkokat fedtek fel az emberek előtt. a Kínai Nagy Fal egyéb funkcióit illetően.

Kevesen tudják, de a fal két oldalán bizony nagyon eltér a növényzet, ez pedig bizony a két évezredes elkülönülésnek, elzártságnak az eredménye. A tudósok megvizsgálták ezt részletesebben is. Azt már korábban is tudtuk, hogy az élőlények különböző tulajdonságokat kezdenek mutatni, ha természetes akadályok – például hegyek, dombok vagy gleccserek – választják el őket egymástól. Ám természetes határok esetén ilyet még nem tapasztaltak.

Felfedezés a növényekkel kapcsolatban

A Kínai Nagy Fal azonban erre is mutatott egy rendkívüli példát, annak ellenére, hogy mesterséges, a fal két oldalán növő növények különböző genetikai összetevőkkel rendelkeznek. A Pekingi Egyetem kutatói megerősítették a genetikai eltéréseket a fal mentén növő növényeknél.

A Juyongguan nevű szakaszon végeztek a tudósok több kísérletet is három növénycsoporttal, majd összehasonlították őket természetes akadályokkal elválasztott növényekkel. Megdöbbenésükre azt találták, hogy a fal – akárcsak egy hegy – genetikailag szétválasztja a növényeket.

A Kínai Nagy Fal genetikai szeparáló hatása egyedülálló példa tehát arra, hogy egy mesterséges építmény miként befolyásolhatja a növények genetikai diverzitását. Ez a felfedezés különösen figyelemre méltó, mivel ritkán dokumentált, hogy ember alkotta struktúra ilyen mértékű genetikai elkülönülést idézzen elő.​

Milyen a Kínai Nagy Fal legvége? Elképesztő látvány, ahol minden véget ér, egy nagy lezárás:

(Forrás: World Atlas)