Hátborzongató részletre bukkantak a Gulliver utazásaiban - Centire pontosan megjósolta a mesterséges intelligenciát

A történet, amit mindenki ismer - és egy részlet, amit elfelejtettünk

Amikor az 1726-ban megjelent Gulliver utazásai szóba kerül, a legtöbb embernek rögtön Liliput apró lakói ugranak be, akik a hajótörött angol utazót apró lándzsákkal böködve a földhöz kötözték. A szatíra, amely az emberi természetet és a korabeli politikai rendszereket figurázta ki, hamar az angol irodalom egyik legolvasottabb klasszikusává vált. Sokan emlékeznek arra a képtelen háborúra is, amit a liliputiak egy szomszédos nemzettel vívtak azon, hogy a tojást melyik végén kell feltörni.

A mű azonban jóval több egy egyszerű mesénél. Swift könyve több kitalált utazást is leír, és a harmadik részben Gulliver Lagado Nagy Akadémiájára látogat. Ez az az intézmény, ahol a tudósok teljesen értelmetlen projektekbe ölték az energiájukat, miközben az alattuk elterülő város mélyszegénységben élt. Ilyen projekt volt például az ürülék visszanyerése étellé, vagy a napfény kinyerése uborkából. Itt azonban felbukkan két olyan részlet, ami mai szemmel nézve is letaglózó.

151 évvel megelőzte a csillagászokat

A könyvben Gulliver olyan csillagászokkal találkozik, akik felfedeztek két, a Mars körül keringő holdat. Teszi mindezt 151 évvel azelőtt, hogy a valóságban rábukkantak volna a Phobosra és a Deimosra.

Swift döbbenetes pontossággal írta le a keringési idejüket is. A regény szerint a belső hold tíz, a külső pedig huszonegy és fél óra alatt kerüli meg a bolygót. A valóságban a Phobos keringési ideje 7,66 óra, a Deimosé pedig 30,35 óra. A szerző persze nem volt jós. Nagyon is tisztában volt Kepler törvényeivel, olvasta a Jupiter holdjairól szóló tanulmányokat, és a Mars akkori feltételezett átmérőjéből kiindulva okos – bár korához képest rendkívül merész – becsléseket tett.

A fából készült ChatGPT, ami tudás nélkül ontja a szavakat

Ami viszont ennél is hátborzongatóbb, az a regényben szereplő „Gép”. Gulliver találkozik egy mérnökkel, aki egy hatalmas, fából és drótokból álló szerkezetet épített. A feltaláló szerint a gép segítségével a legműveletlenebb ember is képes filozófiai, politikai, jogi, matematikai vagy teológiai könyveket írni, mindenféle zsenialitás vagy előképzettség nélkül.

A szerkezet lényegében úgy működött, hogy a nyelv összes szava benne volt, és karok tekerésével a szavak különböző sorrendben bukkantak fel. A diákok felolvasták a véletlenszerűen összeállt sorokat, és ha három-négy szó értelmes mondattöredéket alkotott, azt a segédek gyorsan lejegyzetelték.

A feltaláló abban bízott, hogy ezekből az értelmetlen szövegtöredékekből egyszer majd összeáll a világ összes művészetének és tudományának teljes gyűjteménye. Meglepően ismerős, igaz? A gép pontosan úgy választotta el a szöveg előállítását a szöveg megértésétől, ahogyan a mai nagy nyelvi modellek és a mesterséges intelligencia alapú chatbotok is teszik.

Pénztemető és üres ígéretek

A párhuzam itt nem ér véget. A gép feltalálója hatalmas befektetéseket követelt, hogy 500 ilyen szerkezetet építhessen, amelyek valójában semmi új, érdemi tudást nem generáltak. Közben a városlakók továbbra is nyomorogtak.

Bár Jonathan Swift elsősorban a saját korának tudományos intézményeit és az elvakult, gyakorlati haszon nélküli tudásgyártást figurázta ki, a kritikája 300 év távlatából is telitalálat. A regénybeli szerkezet ugyanis csak ontotta a szavakat, de a legműveletlenebb emberre bízta annak eldöntését, hogy a kiköpött mondatok érnek-e egyáltalán valamit. Akár egy mai, félresikerült mesterséges intelligencia generálta cikk esetében.

(via)