Kiderült, kik alkották meg a kínai agyaghadsereg katonáit, erős idegen szál bukkan fel a vizsgálatok során

Áttörés történt a kutatások során a kínai agyaghadseregnél.
A kínai agyaghadsereg a világ egyik legnagyobb csodája, több mint 50 évvel ezelőtt találták meg a szobrokat a föld alatt, közel az első kínai császár, az országot első ízben egyesítő császár sírja mellett, amelyet a mai napig nem mertek kinyitni. A vizsgálatok már sok dolgot tisztáztak, többek között azt is, hogy pusztulhatott el a hadsereg, hogy a tudósoknak most ezeket több ezer darabból kelljen újra összerakniuk.
Ám most egy furcsa idegen szál bukkan fel a vizsgálatok során, amely teljesen megváltoztatja azt, amit a történelem folyásáról eddig gondoltunk. A történelemkönyveket is részben át kell írni, részben pedig új fejezetekre is szükség lesz majd.
.jpg?crop=1989%2C820%2C23%2C16&width=386)
Félelmetes, amit a kínai agyaghadsereg alatt találtak, Kína történelmét át kell írni
Olvass tovább...
Több mint kétezer évvel ezelőtt alkották a szobrokat, az időszámításunk előtte 210 körül, ám idegen segítséget is igénybe vehettek a kíniak, a kor legjobb művészei segédkezhettek a tökéletesen megmunkált agyagkatonák kivitelezésében. Részletgazdag a katonák megmunkálása és életnagyságúak a szobrok is, ez a technológia pedig a tudósokat is meglepte. Görög művészek is hatással lehettek a katonák kiképzésére az újabb elméletek szerint.
Közép-Ázsiában is jöttek létre kulturális központok Nagy Sándor hódításai nyomán, olyan műhelyek, amelyek az európai művészet csúcsteljesítményeit is átvették. Kína nyugati határvidékére is eljuthatta a hellén művészek, akik segédkezhettek a szobrok elkészítésében. Egy erős görög szál lehet tehát a kínai agyaghadsereg katonáinak elkészítése mögött. Az is a hellén mesteremberek mellett szól, hogy Kínában ritka volt korábban az embernagyságú szobrok megalkotása, ráadásul az izmok, az arcvonások és a testtartások részletessége bizonyos is görög szobrokat idéz.
Ám sok kutató ezeket a megállapításokat fenntartásokkal kezeli, hiszen feljegyzések nem maradtak fenn ezekről a korai görög-kínai kapcsolatokról.
Ha igaz az elmélet, az önmagában is történelmi szenzáció lenne, hiszen a két nagy kultúra egy olyan korszakbeli találkozásáról adnának számot, ami jóval megelőzi azt, amiről korábban írásos feljegyzések is vannak.

Mozgást érzékeltek a több ezer éve lezárt piramisban, a kutatók felkészültek a legrosszabbra
Olvass tovább...
(via The Guardian)
