promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Tech & Tudomány

Tutanhamon sírjában még két idegen múmiát is találtak, nem véletlenül marad ki ez minden törikönyvből


Tutanhamon sírjában még két idegen múmiát is találtak, nem véletlenül marad ki ez minden törikönyvből
Borítókép:  Profimedia/illusztráció

Sokáig nem is beszéltek erről, amit a sírban találtak még az egykori fáraó múmiája mellett.

1922-ben igazi világszenzáció volt, amikor megtalálták a 3300 éves érintetlen sírt, Tutanhamon fáraó nyughelyét, amelyet nem fosztottak ki a sírrablók az évezredek során. A legtöbb egyiptomi sírt a piramisok árnyékában ugyanis már rögtön a temetkezések után kifosztottak a későbbi tudományos vizsgálatok szerint. Ám Tutanhamon sírja más volt, hiszen a fiatal uralkodónak még az emlékezetét is szerették volna eltörölni, éppen ezért nagyon gyorsan és nagyon titokban temették el a testet.

Ezért maradhatott meg ilyen jó állapotban és ilyen gazdagságban a király sírja.

Azonnal világszenzáció lett a megtalálása, miközben rengeteg kincset is találtak a sírban, több ezer régi, használati tárgy is előkerült ,amelyek nagyon jó állapotban voltak. Ám arról már kevés szó esik általában, hogy mit találtak még a sírban, hiszen Tutanhamon múmiája nem volt egyedül. És akik mellette feküdtek, bizony egy családit tragédiáról mesélnek az utókornak.

Tutanhamon ugyanis a saját féltestvérét vette feleségül, nászukból pedig több gyermek is született, ám nem élve születtek. Később pedig őket a is a fáraó mellé temették el, ebben a sírban találták meg őket is Tutanhamon teste mellett. Erről azonban csak ritkán esik szó a tudományos beszámolókban is.

Az ókori Egyiptomban, a piramisok földjén a családon belüli házasság azért volt szokásban, mivel szerették volna megőrizni a szent vérvonalat, ez pedig így volt teljesíthető. Tutanhamon halála egy egész dinasztia veszte volt, Tutanhamont az utána következő uralkodók még a történelemből is kiírták. Ám a sírja éppen ezért maradhatott meg ilyen épségben.

Színes képek a nagy felfedezésről, sosem látott felvételeket mutattak be: