Kinyitottam a szüleim ajándékát, olyan botrányos meglepetést találtam benne, hogy azonnal elhagytam a szülői házat

Sára idén is a szüleivel ünnepelte a karácsonyt, amivel ő abszolút elégedett volt. Készülődött, süteményt sütött, ajándékot csomagolt és átment a családjához. Az este remek hangulatban telt, ameddig el nem jött az ajándékbontás ideje. Most az ő történetét olvashatjátok:

Hosszú évek óta hagyomány a családunkban, hogy a szentestét mindig együtt töltjük. Sok izgalmas programmal készülünk ilyenkor: közösen főzzük meg az ünnepi ebédet, dalokat éneklünk és régi klasszikus karácsonyi filmeket nézünk. Hosszú ideje nem volt párkapcsolatom, egész egyszerűen nem akadt olyan az utamba, akivel el tudtam volna képzelni a jövőmet, rövidtávra pedig nem szeretnék belevágni semmiféle érzelmi kapcsolatba, mert úgy gondolom hogy annak nincs értelme. Sokszor előkerült ez a téma a családi ebédeken, e az utóbbi időben nem hozták szóba így azt gondoltam, hogy elfogadták a döntésemet és türelmesen megvárják amíg találkozom valakivel, akivel minden téren passzolunk és kiegészítjük egymást.

[[cikk1]]

Én megértem miért ilyen fontos ez nekik: szeretnék a lányokat biztonságban tudni és nyilván azt kívánják hogy boldog legyek. Persze én is örülnék neki hogyha lenne egy férfi aki például az ilyen eseményekre elkísér de azt nem mondanám hogy hiányérzetem van.

Általában mindig az este végén bontjuk ki az ajándékokat. Az a nap utolsó programja: körbe adjuk hogy ki mit kapott, megnézzük, hogy milyen meglepetéseket vásároltunk egymásnak, nevetünk azon ha esetleg valaki nem találta el a másik ízlését. Most is izgatottan vártam az ajándékbontást és amikor hozzám értünk lelkesen bontottam ki a kis dobozt, ami addig az ölemben pihent. Amikor levettem a tetejét, akkor azonban egy pillanat alatt kiszaladt a vér a kezeimből: a dobozt a földre ejtettem és értetlenül néztem a családomra.

[[cikk2]]

Egy felvilágosító könyv volt benne. Arról szólt (legalábbis a borító alapján), hogyan ismerkedjünk másokkal, hogyan ismerjük meg a saját vágyainkat és hogyan éljünk kielégítő szexuális életet.

A családom nagy mosollyal nézett rám és várták a reakciómat, ez azonban nem olyan volt, mint amire ők számítottak. Könnyek szöktek a szemembe és elkezdtem rázni a fejemet, majd ennyit tudtam kipréselni magamból: miért? Apukám magyarázkodni kezdett és azt mondta hogy

Jaj kislányom, ne vedd magadra látszik, hogy segítségre van szükséged, nem szégyen ez, mi itt vagyunk neked.

Hangosan sírni kezdtem összeszedtem a cuccaim és azonnal az ajtóhoz rohantam. A szüleim próbáltak marasztalni, utánam jöttek és közben még hallottam ahogy azt magyarázzák, hogy nem baj az, ha nem értek a fiúkhoz, de nem élhetem le az életemet vérlányként. Ez a szó annyira bántott, hogy a maradék önbecsülésem is elszállt.

[[cikk3]]

Megfogtam a kilincset, kinyitottam az ajtót és becsaptam magam után. Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább. Most azt érzem, hogy a családom minden bizalmamat eljátszotta. Hogyan álljak fel ebből a csalódottságból és hogyan bocsássak meg nekik ha ők azt sem érzik, hogy valami rosszat tettek? A testvérem hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban, nemrég jegyezték el. A családban mindig azzal a példálóztak, hogy látod Pannikának is sikerült bepasiznia. Ebből a kedvesnek szent gesztusból most csak azt érzem, hogy nem vagyok nekik elég jó, nem tisztelik a döntéseimet és még mindig gyerekként kezelnek, valamint azt gondolják hogy férfi nélkül nem lehetek kiegyensúlyozott felnőtt.

[[cikk3]]

Még azt is felajánlották az este folyamán, miközben az ajándék bontás után pakoltam, hogy költözzek haza hozzájuk egy kicsit azért, hogy kiderítsük mi lehet a gond velem. Nem tudom, hogy tényleg én vagyok-e a probléma és ez egy normális szülői viselkedés vagy nem reagálom túl és durván beletapostak a magánéletemben. Az biztos, hogy ennyire szörnyű karácsonyom még soha sem volt és azt is elképzeltem, hogy hogyan fognak viselkedni akkor, ha esetleg találok magam mellé egy olyan férfit aki nekem tökéletes, de nekik nem szimpatikus.

Köszönöm hogy kiírhattam magamból ezeket a sorokat, egy kicsit jobban érzem magam és próbálok arra gondolni, hogy nem én vagyok az egyetlen aki ilyen helyzetbe került az ünnepek alatt, valamint hogy ez nem egy megoldhatatlan tragédia és történt már olyan a világon, hogy egy családban a kellemetlen ajándékot adtak egymásnak. Most azonban biztos, hogy akarok egy kis szünetet tartani a velük való kommunikációba, de nem tudom, hogy ők kezdeményezzék majd a kapcsolatfelvételt, vagy nekem kellene őket felhívni, végtére is én rohantam el az ünnepségről.