
Durva vádakkal kell szembenéznie Tóth Gabinak a Fidesz Kongresszus után, újabb gyűlöletkampány kezdődhet
Olvass tovább...


Novák Katalin villája után újabb politikus elhagyatott ingatlanába lestek be.
A modern világ nemcsak technológiai vívmányokat, hanem különös hobbijelenségeket is létrehozott. Ezek közé tartozik az urbex, vagyis az urban exploration, magyarul városi felfedezés. Bár neve alapján városi sétának tűnhet, valójában egészen másról van szó: elhagyatott, funkciójukat vesztett, ember alkotta terek feltárásáról.
Gyárak, villák, intézmények, amelyek egykor élettel teliek voltak, ma némán őrzik a múlt emlékeit. Az urbexesek nem rombolnak, nem visznek el semmit - céljuk a dokumentálás és a történetek megőrzése, sokszor úgy, hogy a pontos helyszín titok maradjon.

Olvass tovább...
Magyarországon az urbex egyik legismertebb alakja Urbex Gyula, aki nemrég egy különleges, elhagyatott budai villát járt be. Az épületet a közbeszéd ma már "Matolcsy-villaként" emlegeti, miután 2020-ban az MNB volt elnökének cégének a tulajdonában került (később túladott rajta).
A forgatás után Gyula kutatásba kezdett: levéltárakat, önkormányzatot, földhivatalt keresett fel, míg végül kirajzolódott a villa múltja. A régi térképek szerint az épület 1888 és 1890 között épülhetett, historizáló, svájci stílusban, amely akkoriban a Svábhegy tehetősebb polgárainak körében volt népszerű.

Olvass tovább...
Tűz, háború, elhallgatott évtizedek
A villa tulajdonosai az évtizedek során többször cserélődtek: a két világháború között kereskedőcsaládhoz került, majd a háború után feltehetően állami kézbe. Egy 1936-os újságcikk villatűzről számolt be a környéken, később pedig a ház sorsa ismét homályba veszett.
A rendszerváltás környékén bérházzá alakították, több illegális átalakítással. Az épületet 2007-ben helyi védelem alá vonták, lakói pedig egészen 2020 végéig éltek itt, de miután Matolcsy György cégéhez került, költözniük kellett.
Ma a villa elhagyatottan áll, rejtélyes szobraival és lenyűgöző panorámájával, az viszont, hogy a felújítás során tiszteletben tartják-e majd múltját és műemléki értékeit, az még a jövő kérdése.
A villa teljes bejárása itt megtekinthető, képeket IDE kattintva lehet nézegetni: